Budaházy Erika

altA motorokhoz való kötődésem már gyerekkoromban elkezdődött. Apukámnak volt Komárja, Rigája, Babettája és egy ETZ-je. A kismotorokat én sorban nyúztam, először az udvaron, később a Tisza árterületén.

Szüleim elmondása alapján volt olyan, hogy azt hitték, valahol láncfűrésszel vágják a fát, közben kiderült, hogy csak én motorozom, kemény 9 évesen. A Komár volt a kedvencem, azon tanultam meg szerelgetni, akkor jöttem rá, hogy a vasaknak lelke van, ugyanis ő előszeretettel csak nekem indult.

HIRDETÉS (x)

Amikor 11 voltam apukámba belement egy autó oldalról, elég súlyosan megsérült, akkor anyukám kérésére ment az összes motor a háztól. Az állatszeretetem hasonlóan erős volt, mint a motorok iránti vonzalmam, így gyorsan kerítettek is egy környékbeli lovardát, ahol el tudtam foglalni magam. Csendes évek következtek a motorozás terén, de ha megláttam egy motorost, akár lóhátról is, mindig megdobbant a szívem.

3 évvel ezelőtt találtunk egymásra a férjemmel. A sok közös vonásunk között ott volt a motorozás is, így nagyon gyorsan benzintyúkká minősített. Persze a nagy lábaimmal csak kín volt egy sportmotor hátsó ülésén feszíteni, így amint a munkám és időm megengedte, beiratkoztam egy motoros tanfolyamra. A télen megcsináltam az elméleti vizsgát, és amikor kitavaszodott, jártam a rutinpályára gyakorolni. Ott gyorsan túl is lettem az első borulásomon, álló helyzetben a nyolcas közben. Bajom nem lett, csak a lelkem sérült, de azt sem tartott sokáig kihevernem.Erika profilja

Közben a férjem rendületlenül kutatta a nekem megfelelő motort. Nem volt egyszerű, mert egy 4-500 köbcentis motort akartunk, de a legtöbb annyira alacsony volt, vagy egyszerűen kicsi, hogy nem akartam magamból viccet csinálni. Végül egy Honda CBX650-ben láttam meg a nagy Ő-t. Mindig is szerettem a retrós dolgokat, Durcás (ez a neve) az 1988-as gyártási évével pedig már annak számít manapság. Nem találtam benne semmit, ami ellene szólt volna, ráadásul a festése tökéletesen passzolt a már meglévő bőrruhámhoz, szóval első látásra szerelem. Így megvolt az indokom, hogy minél hamarabb kézhez kapjam a jogosítványomat, de az Égiek nem így gondolták.

A rutinvizsgám előtti napon vágtam egy hátast a lépcsőnkről, másfél hónapra eltiltottak a motorozástól a lapockarepedésem miatt. Alig vártam, hogy végre levegyék a kötést, és túl legyek a várva várt rutinvizsgámon! Szerencsére sikerült, a forgalmi résztől pedig nem tartottam, hiszen több éve van már B-s jogosítványom. A forgalomban rájöttem, hogy az autóvezetési rutinom itt nem sokat ér, és őszintén megvallva a forgalmi vizsgámon én magamat megbuktattam volna. Szerencsére a vizsgabiztos nem így gondolta. Hatalmas örömmel tértem haza, és még a mai napig a hatása alatt vagyok, hogy vezethetem végre a Durcásomat.

Azóta állandóan Vele járok, talán egy- két nap telt el, hogy nem ültem rajta. Amikor elindulok, mindig érzem, hogy megtaláltam az életemnek azt a részét, ami eddig nagyon hiányzott. Ráadásul az önbizalmamnak is jót tesz a gurulás, mindenhonnan elismerő pillantásokat kapok, amikor rájönnek, hogy az a pálcikaember a motoron egy csaj. A hab a tortára pedig, hogy azóta anyukám szíve is megenyhült, így a legtöbbet édesapámmal motorozom a TDM 850-es társaságában.altalt 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Mióta karanténban vagyunk, olyan terülj-terülj asztalkám van nálunk, mint ide Lacháza. Hétvégén pl. egyik nap...
Bővebben...
Helyzetre való tekintettel egyre több időt tartózkodók otthon. Ennek egyik előnye, hogy kiülhetek az erkélyre...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!