Pályázz Schuberthben

Bemutatkozik a Schuberth első motoros versenysisakja, az SR1.

A lehető legnagyobb biztonság, kényelem és folyamatos fejlesztés – ez jellemezte a Schuberth termékeit az elmúlt évtizedekben. Az új SR1 szintén ebben a szellemben született. Az SR1 a Schuberth első motoros versenysisakja, amellyel a német gyár a komoly tudással rendelkező amatőr sportmotorosokat és a professzionális versenyzőket célozza meg..A sisak árusítását a tervek szerint 2011 tavaszán kezdik meg, a sisak németországi indulóára 599 euró lesz.

Az SR1 története még 2000-ben kezdődött, amikor a Schuberth úgy döntött, hogy beszáll a Formula 1-be. A cél egyértelmű volt: a világ legjobb bukósisakjait készíteni a világ legjobb pilótái számára. A karbonhéjas RF1-et viselő versenyzők közül a legismertebb Michael Schumacher volt, aki az együttműködés első évében szerezte meg első ferraris világbajnoki címét.

HIRDETÉS (x)

Schumi és a Schuberth kapcsolata a német 2006-os visszavonulása után sem szakadt meg. Michael rendszeresen részt vett motoros pályanapokon, rajthoz állt amatőr motorversenyeken, 2007-ben pedig a Nemzetközi Német Bajnokság, az IDM superbike kategóriájában indult több futamon – természetesen Schuberth bukósisakban. A mindössze öt példányban gyártott, kimondottan Schumacher számára készített prototípus, a Schuberth Race technikája az F1-es sisakén alapult, a karbonhéjjal ellátott fejvédő csupán 900 grammot nyomott a mérlegen. A Schuberth Race komoly érdeklődést váltott ki sportmotoros körökben és a versenypályák világában is. A most bemutatott SR1 a Schuberth Race sorozatgyártású utódja.Még több kép a galériában!

Az SR1 három héjméretben készül, ezekhez hat belső méret (XS-XXL, 52/53-62/63) tartozik, így mindenki megtalálja a fejméretéhez legjobban illeszkedő sisakot. A héj alapanyaga a S.T.R.O.N.G. Fibre nevű speciális, üvegszál erősítésű Duroplast mátrix. A kivehető és mosható bélés Coolmax szövetből készül, amely kiválóan vezeti el a hőt és az izzadtságot, az antibakteriális és hipoallergén kezelésnek köszönhetően pedig igen higiénikus is. Az SR1 sisakok átlagos súlya 1295 gramm (+/- 50 gramm a héjmérettől függően), vagyis a modell a legkönnyebbek közé tartozik a sportsisakok piacán.

A többiSchuberth fejvédőhöz hasonlóan az SR1 is megkapta az Anti-Roll-Off System (A.R.O.S.) névre hallgató biztonsági rendszert: az állszíj és a sisak hátulja között elhelyezett rejtett biztonsági pántok szinte lehetetlenné teszik a sisak fejről történő lefordulását baleset esetén. Igazi sport- és versenysisakról lévén van szó természetes, hogy az SR1-et dupla D gyűrűs csattal szerelték fel.

A hatékony szellőzésről elöl három állítható szellőzőnyílás gondoskodik – kettő a fejtetőn, egy az állrészen –, a tarkónál pedig két kilépőnyílás vezeti el a felmelegedett levegőt. 100 km/h-s sebességgel haladva másodpercenként több mint 10 liter friss levegő áramlik át az SR1 belsején Az SR1 karcmentes plexijét páramentes bevonattal látták el, az orrnál elhelyezhető páraterelő betéttel pedig még hatékonyabban megakadályozható a plexi párásodása. A víztiszta mellett rendelhető világos és sötét füstszínű, valamint tükrös (irídiumos) plexi is.

Fontos a Noise-Reduction-System névre hallgató zajcsökkentő rendszer: a sisak oldalán elhelyezett két apró ablak segítségével szabályozhatók az SR1 akusztikai tulajdonságai. Verseny módban a nyitott ablakok révén pontosabban, tisztábban hallhatók a környezeti zajok, például a hátulról közeledő motorkerékpárok hangja. Utcai módban az ablakok bezárásával csökkenthető a zajszint, de a közlekedés szempontjából fontos hangok (duda, sziréna) hallhatók maradnak. A Schuberth SR1 négy alapfényezéssel (fényes fehér, matt fehér, fényes fekete, matt fekete), valamint két grafika összesen öt változatával (Racing Line fehér-ezüst, feketeezüst, fehér-piros kék; Technology fehér, matt fekete) lesz kapható.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Azt mondják, a jó szülő egyik ismérve, hogy idejekorán önállóságra, felelősségre tanítja a gyerekét, olyan...
Bővebben...
Szokták mondani, minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak..... Nálunk ez már kollégákra is...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!