TICCI Rockabilly Clothing – 15 éve öltözteti a rock & roll híveit

Tartalomjegyzék

TICCI Rockabilly Clothing Agoston Stefania divattervezo1Nőiesség, báj, kellem, vagányság – ez mind a TICCI Rockabilly Clothing. A márka megálmodója, Ágoston Stefánia divattervező, immár 15 éve készít rockabilly, vintage, pin-up stílusú ruhákat, egyéni méretekre szabva. A jubileum kapcsán, ellátogattunk a TICCI-szalonba, ami minden nőnek kánaán...

A bemutatóteremben egymás mögé aggatva sorakoznak a szebbnél szebb, színesebbnél színesebb ruhák, szoknyák, amelyeket látva, a bőség zavarával küzd az ember lánya, aki máris elképzeli magát, amint az utcán mindenki utána fordul, a forgalom leáll, hiszen a szürke, hétköznapi stílusú öltözékek után, felüdülést jelent a látvány.

Persze, a megfelelő frizurával, a vörös rúzzsal és körmökkel, egy TICCI-kreációban időutazást lehet végrehajtani, s máris az '50-es években találjuk magunkat, amint a repülőgépgyárban a munka után táncolni készülünk a barátnőinkkel.

HIRDETÉS (x)

Ezek voltak az első gondolataim, miközben Stefivel beszélgettünk és nézegettem a ruhákat. Bevallom, kicsit azért célirányosan tettem mindezt, mert a honlapról már kinéztem álmaim ruháját, amit aztán fel is próbáltam... de erről majd később...

Stefi, aki olyan volt, mintha a filmvászonról lépett volna le a nézőtérre, s éppen egy Elvis-koncertről érkezett volna, elmondta, hogy már egészen kicsi korában megmutatkozott a ruhák-, az anyagok iránti szeretete, tehetsége. A sors keze, hogy édesanyja varrónő volt, illetve a rock & roll világával is hamar megismerkedett az akkor még kislány.

- Hiszek a karmában. Az anyukámnak nagyon jó a kézügyessége. Három éves voltam, amikor vett egy varrógépet és elkezdtünk magunknak ruhákat gyártani. Ezután, folyamatosan jöttek a megrendelések. Úgy nőttem fel, hogy már kiskoromban a saját tervezésű ruháimat hordtam. Anyukám olyan ember, aki a bikinitől a bundáig, bármit meg tud varrni. Mindkettőnknél, velünk született képesség a textilekhez való hozzáértés.

Nagyon szeretek kézzel varrni! Emlékszem, amikor a szabásmintákat készítettem, közben mindig ment a tévé és megegyeztünk, hogy „hú, ez az Elvis-film nagyon jó, kölcsönözzük ki a TK-ból”. Amikor megláttam a Cry Baby című filmet, ott végem volt - végigkíséri az életemet. Mirkától kaptam is ajándékba egy Cry Baby-tetoválást. Végül is, egy fricskának készült az alkotás, a rockabilly szubkultúra képviselőinek, de valahogy mégis istenítik – nevet Stefi.

- Koncertekre, fesztiválokra milyen idősen vittek el a szüleid?

- Elég korán, már 10 évesen, a pöttyös-pörgős szoknyámban mentem Flipper Öcsi koncertre. A művelődési házakban pedig elérhetőek voltak a Dolly Roll, a Fenyő Miki koncertek. Később inkább keményebb, rockosabb bulikra jártam. De ez így kezdésnek, abszolút jó volt! Aki Magyarországon rockabilly-szerető, az Fenyőn nőtt fel. Érdekes az élet: kiskoromban rajongtam Fenyőért, ma pedig mi készítjük a ruháit. 2009-ben készítettük neki az első zakót, s azóta folyamatosan varrunk neki, illetve a vokalistáinak, a táncosainak.

TICCI Rockabilly Clothing Fenyo Miklos

- Idén lesz 15 éve, hogy létrehoztad a márkádat. Hogyan emlékszel vissza a kezdeti, úgymond botladozásokra?

- Az első hibám az volt az elején, hogy nem bíztam magamban kellő mértékben. Már akkor elkezdhettem volna külföldre gyártani, de eszembe sem jutott, mert azt gondoltam, hogy ott minden van. 2007-ben jött az első megrendelés Németországból. Itthon bevállaltam mindenféle megrendeléseket, még olyanokat is, amik nem passzoltak a stílusomhoz. Mindent egyszerre akartam irányítani, de ez nem annyira működött. Közben jöttek a külföldi megrendelések. Elkezdtem egy német boltot kiszolgálni, s ebből következett, hogy jött aztán egy svájci, majd egy amerikai. Emiatt nem tudtam annyit benn lenni a boltban, s csak később jöttem rá, hogy az emberek engem akarnak - én értek az anyagokhoz, a rendelések felvételéhez, velem szeretnek beszélgetni, tanácsot kérni tőlem. Túl sok lovat akartam megülni egy fenékkel.

Pár évig csináltam a nagykerezést külföldre – a saját tervezésű ruháimat méretsoronként árultuk, tehát nem lehetett rendelni egyéni méretre. Aztán jött egy fordulat az életemben, megtaláltuk a megfelelő webshopot, s úgy döntöttünk, hogy mi szolgáljuk ki a saját vevőinket. Végül is, teljesen magától megszűnt a nagykerezés. Ma már személyesen egyeztetek a külföldi vevőkkel is, hogy mit szeretnének.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Pünkösd miatt rövid hét volt, vagyis nekem olyan szerencsém volt, hogy több nap volt pihenős...
Bővebben...
Az ovi utolsó hete nagyon kemény. Mármint nekem... Évzáró, utolsóminden, táborszülői, sulisintéznivalók, füzetcsomagátvétel, apáknapja, úristenmindjártittazanyámis,...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!