SHARK Evoline 1 sisak teszt PapírCicásan

shark evoline bukosisak 17Drága sisakkal büszkélkedhetem, még ha féláron is vette nekem keresztapám. Egy SHARK Evoline Series 1 sisak boldog-boldogtalan tulajdonosa vagyok.

 

Az érzés valóban kettős, akár a komfortról, akár a garanciáról van szó.

A Komfort:

Valójában már az üzletben történő hosszas próbálgatás közben gyanús volt a dolog, de elnyomtam az érzést, annyira akartam ezt a sisakot. Sajnos használat közben igen hamar dühítővé vált, hogy nagyjából 20 perc viselés után fájdalmassá fokozódóan nyomta egy-egy ponton a fejemet. Alaposan megvizsgálva a bukósisakot rájöttem, hogy a szivacsos bélés alatt nem tömör felülettel fekszik fel a fejemre, hanem 5 különálló vékony csíkban ér csupán a fejtetőmhöz. A nem egyenletes érintkezést a vékonyka bélés egyszerűen nem tudta tompítani, hamar erős fejfájást lehetett kapni tőle. Azért múlt időben, mert ezt a hibát egy nagyjából 1,5 cm vastag szivacsdarab bélés alá helyezésével könnyedén orvosoltam.

HIRDETÉS (x)

A következő, ami használat során feltűnt a szelessége. Bár az állrész előrehajtása nélkül 40-50 km/h-ig is teljesen jól eltereli a szelet az arcról, nagyobb sebességnél még az állrész lecsukása sem segít, kegyetlenül befúj alulról a szél. Arcmaszk használattal lehet tompítani, és nyáron még kellemes is tud lenni, de hűvösebb időben motorozáshoz semmiképp nem ajánlanám. A széllel együtt hamar rájöttem, hogy zajos is. Ezt mondjuk vártam is valamennyire, hisz egy felhajtható sisak sem olyan csöndes, mint a teljesen zártak (legalábbis ezt mondják). Mindenesetre eltartott egy ideig míg megszoktam, és amennyit motorozom benne, lehet nem ártana füldugót viselni a hosszú távú halláskárosodás elkerülése érdekében. Persze a zajossága is csak nagyobb sebességnél, a városon kívüli tempóknál (pl. nulláson) jön igazán elő.

Hogy milyen a teljesen hátrahajtható áll (hisz ez a sisak lényege)? Szuper! Rosszat nem tudok rá mondani. Pár nap alatt megszoktam a kezelését, és akár menet közben, fél kézzel is könnyedén nyitom vagy zárom ha kell. A sisak ezen része technikailag tökéletesre sikerült, bár kellett egy kis idő míg bekopott, és az előrehajtás is könnyedén, egy kézzel kivitelezhetővé vált. A sisak kialakítása azért is nagyon jó, mert mint említettem, az állrészt hátrahajtva, a plexi önmagában képes elterelni a menetszelet arcunkból. Persze mindezt csak amolyan városi ráérős 40-50 km/h-s sebességig. Összességében azért nem tudok erről többet mondani, mert egyszerűen jó és kész.

Technikailag problémásabb a kialakítása magának a plexinek. Az Evoline első szériájának megfelelően a plexinek 3 állása volt összesen. Vagy teljesen lecsukom, vagy hagyok egy általam nem befolyásolható méretű apró rést, vagy teljesen felnyitom. Nem az igazi a kialakítás, de a három állást még meg is tudtam szokni. Csakhogy őszre már kezdett valahogy beragadni, és ha teljesen lecsuktam, alig lehetett felnyitni. Odáig fajult a helyzet, hogy csak úgy tudtam felnyitni a plexit, ha egyik kézzel lefogtam az egész bukósisakot a fejemen, és ellentartottam, míg a másik kezemmel igen nagy erőbefektetéssel felnyitottam. A különös az, hogy ezt a jelenséget az eladó fiúk a fokt motornál már a megvásárláskor előrevetítették. Vittem is vissza a boltba, mondván még bőven garanciális.

A Garancia:

Fel voltam készülve rá (mind lelkileg, mind tartalék sisakkal), hogy akár hetekre is ott kell hagynom szeretett bukósisakomat az üzletben. Szerencsére erre nem került sor, arra viszont igen, hogy komoly felvilágosítást kapjak bukósisak-karbantartásból.

Történt ugyanis, hogy a bukósisakom azon részét, amely lecsukott állapotban a plexi felső szegélyével érintkezik, állítólag zsírozni kéne. (Ez az a rész, amely többek között azt is megakadályozza, hogy a bukóról befolyjon a plexi alá a víz.) Na nem jó kis disznózsírral, erről szó nincs. Szilikon-zsírral kellene kenegetnem. Mivel nem tudtam a dologról, így nem is zsíroztam, és a leragadásnak állítólag ez volt a legeslegfőbb oka. A probléma elmagyarázása, és némi zsírozás után azonnal kaphattam volna vissza a bukósisakot, az egész nem tartott tovább 5-10 percnél.

Azonban az eladó hölgy, rögtön fel is ajánlotta, hogy garancia keretén belül kicseréli a plexi lecsukó-mechanikáját modernebbre, melynek nem csak az említett 3 állása lesz. Természetesen boldogan elfogadtam, gondolva arra is, hogy a mechanika elromlását már előre megjósolták nekem a korábbi eladó fiúk, és bár a fentiek tükrében még nem történt meg, de ne is várjuk ki. Nagyjából 1 óra hosszat kellett otthagynom a sisakot a boltban – ezalatt elugrottam a Rider 13-ba ha már épp aznap nyitottak – majd kaptam is vissza már-már vadonatújan.

Összefoglalva:

A sisakról minden említett negatívum ellenére pozitívan tudok nyilatkozni, hiszen amire tervezték, arra tökéletesen megfelel: Rövid, elsősorban belvárosi, néha külvárosi utazásokhoz. Akit zavar 90-100-as tempó felett a bekúszó szél és a zaj, az ne ezt a sisakot vegye meg, de aki alapvetően csak a városban rohangászik, és nem akarja folyton lekapkodni fejéről a bukót, vagy szeretne – minden tanács ellenére – kényelmesen felhajtott állrésszel közlekedni, annak tökéletes. Természetesen, csak egy plusz szivacsdarab behelyezése után.shark evoline bukosisak 04shark evoline bukosisak 08shark evoline bukosisak 09shark evoline bukosisak 12

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Júniusban voltam barátnőmmel az Onroados 48 órás tájékozodási túrán. Én kis naiv azt hittem, hogy...
Bővebben...
A hosszú hétvége nagy részét Pilismaróton töltöttük a Szobi Révnél. Ezúttal nem motoros találkozó volt...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!