Hogyan vásárolj női, motoros, túrakabátot a prémium kategóriából?

Tartalomjegyzék

noi motoros kabatokSzabadidőm jelentős részét a motorozás tölti ki, így fontosnak tartom a megfelelő felszerelés meglétét.

Mivel télen holt szezon van, így a boltok jelentős akciókkal próbálják fenntartani az érdeklődés és kielégíteni az elvonási tünetek okozta éhséget. Ezt kihasználva elhatároztam, hogy az idei téli projekt egy minden igényemnek megfelelő motoros kabát és nadrág szett vásárlása lesz.

Az évek során rengeteg tapasztalatra tettem szert, jelentős összegeket költve felszerelésre, amik azonban nem bizonyultak teljes körűen megfelelőnek és kompromisszum mentesnek. Pontosan tudtam, hogy mit szeretnék, csak abban nem voltam biztos, hogy léteznek-e ezek a termékek és ha igen van-e olyan hazai forgalmazó, melyen keresztül hozzájuthatok az álomruhákhoz. A válasz természetesen igen volt.

HIRDETÉS (x)

Az elvárásaim, melyeket az évek során folyamatosan alakítottam, a következők voltak:

  • legyen ún. Allseason vagy 3in1 túrakabát. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy rendelkezik külön kivehető thermo béléssel és szintén külön applikálható vízzáró membránnal. Azért fontos, hogy a bélések egymástól függetlenek legyenek, mert így hűvösebb időtől egészen a meleg nyárig kényelmes és megfelelő védelmet nyújtva lehet variálni.
  • ergonómiai kialakításában mindenképpen külön nőknek tervezett és a női test adottságainak megfelelő szabású legyen. Ez azért fontos, hogy motorozás közben ne csússzon fel az ember csípőjéről a derekára a kabát (a kisebb ellenállás felé) valamint ne domborodjon fölöslegesen ott ahol nem kellene, ezzel is akadályozva a szabad mozgásban.
  • a zipzáros (vagy bármilyen más) állíthatóság a deréknél, csípőnél és karoknál szintén nem elhanyagolható követelmény, hiszen akár fél méret különbség is lehet a kabát bélelt és bélés nélküli verziója között. Ha pedig lötyög, a protektorok nincsenek a helyükön vagy könnyen elmozdulhatnak, akkor nem fogják ellátni a feladatukat egy esetleges baleset következtében, amikor is a legnagyobb szükség volna rájuk. Hiszen ezért motorozunk megfelelő védőfelszereléssel ellátott ruházatban.
  • a színe lehetőség szerint ne fekete legyen és/vagy legyenek rajta fényvisszaverő (láthatósági) elemek a könnyebb észlelhetőség érdekében.
  • megfelelő minőségű protektorok, amik illeszkednek, nem mozdulnak el semmilyen testhelyzetben és ellátják a feladatukat egy esetleges balesetnél.
  • lehessen összezipzározni nadrággal, ezzel is csökkentve a beázás, megfázás és egyéb nem kívánatos események bekövetkezését.

Tisztában voltam vele, hogy ezek alapján csak néhány prémium márka és azoknak is az ún. High-end, magasabb árú és minőségű termékei jöhetnek számításba. De elszánt voltam, mert túl sok időt, energiát és legfőképpen pénzt öltem az elsőre jónak tűnő, majd a használat során kiütköző nem megfelelő termékekre.

Az információgyűjtés jelentős hányada tapasztalati alapú volt. Néhány ismerős is ellátott némi jó tanáccsal és megosztották saját élményüket egy-egy márkával kapcsolatban. Mivel szezonon kívül (pontosabban annak kezdetéig) szerettem volna lebonyolítani az új ruha beszerzését, így jelentős akciókkal is szembe találkoztam. Érdekesség, hogy az egyik ilyen egy kifutó termék jelentős árcsökkenése volt, míg a másik egy új termék bevezető ára, mely lényegesen alacsonyabb volt a későbbi árhoz képest.

A saját igényeim felállítása után sorra vettem a lehetőségeket, leszűkítettem néhány lehetséges alternatívára, majd ezeket értékelve felállítottam egy rendszert, mely alapján saját tapasztalati úton ismerkedtem meg minden termékkel. A korábbi évek tapasztalatai és utólag értékelt, elhamarkodott döntései után, melyeket többnyire az ár határozott meg, most megfontolt és jól előkészített döntést hoztam.

Kíváncsi vagy, hogy választottam? Lapozz tovább!

 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Miközben szerveztem a csamos napot, azért folyamatosan a fejemben motoszkált, hogy még lehet idén olyan...
Bővebben...
Még mindig nem tudjuk, hogy mi baja a motoromnak, lévén, hogy megint nem ültem rajta...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!