Robogó talpig kalocsaiban

Szabó Éva neve már nem ismeretlen olvasóink számára, hiszen két évvel ezelőtt is írtunk már róla.

Akkor arról adtunk hírt, hogy Éva kitalálta saját fogyókúrás módszerét, amivel fél év alatt 50 kg-tól szabadult meg. Ennek köszönhetően könnyebben fel tudott már szállni kis endurójára, és már a nagyobb motor vásárlását tervezgette.

Sajnos egy banális balesetnek köszönhetően nem történt meg a motorvásárlás. Ugyanis egy éjszakai kocogás során belegabalyodott a saját cipőfűzőjébe, és olyan szerencsétlenül esett el, hogy combnyaktörést szenvedett és a csuklója is eltört. Ezután három hónap kórházi kezelés, majd a motor helyett tolókocsizás következett. Mivel időközben a cigarettáról is leszokott, 15 kg is visszaszökött rá.

HIRDETÉS (x)

Nem csoda hát, ha a családja erősen tiltakozott az nagy motorok ellen, így mostanra egyetlen kétkerekűje maradt, az Aprilia Scarabeo robogó, amit viszont szinte nap mint nap használ.

Éva Profilja a Fórumban!Mivel sokáig Kalocsán élt és a népi pingálást is kitanulta, adódott az ötlet, hogy a robogóját is ezekkel a népi motívumokkal díszítse fel. Négy napig tartott, míg a mű elkészült. A módszere igen szokatlan volt, hiszen a motorfényezők általában darabjaira szedik a motorkerékpárokat, illetve az idomokat leszerelve fényezik. Ennek ellenére Éva inkább a kényelmetlen testhelyzeteket választotta, így a robogó a munka alatt mindvégig egyben maradt.

Persze a nagymotor vásárlásáról sem mondott le végleg, de a baleset után már sokkal körültekintőbben kell választania a testében lévő vasak miatt. Ahogy kérdésünkre elmondta, a fogyókúrás módszeréről készülő könyv is folyamatban van, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra hallunk róla. 

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Sokat agyaltam, megírjam-e ezt a bejegyzést. Tulajdonképpen semmi értelme, puszta nyivákolásnak hat. Gáz Szóval van ez...
Bővebben...
Júniusban voltam barátnőmmel az Onroados 48 órás tájékozodási túrán. Én kis naiv azt hittem, hogy...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!