Hogyan tovább?

motoros csajSandra elkeseredettségében írt nekünk, mert a régi motoros cimborái már nem szívesen motoroznak vele, egyedül nem szeret gurulni, mást pedig nem ismer.

Kedves CsAM-os csajok!

Egyre többet nézek rá a posztjaitokra, olvasom az írásokat a honlapon.

Sokáig unszoltam magam, hogy "megragadjam a virtuális tollat", ez mostanra sikerült is, pedig nem vagyok egy visszafogott típus, de az első lépést megtenni sajnos engem noszogatni kell... aztán már általában mennek a dolgok a maguk útján.

2015 tavaszán elhalasztották egy vizsgámat. Egy munkahelyi kötelezettséget, amit így ősszel kellett csak teljesítenem. Ekkor esett meg velem, hogy motoros barátok, akikkel keveset ugyan, de utasként már gurultam beirattak egy motoros iskolába azzal, hogy "Na itt az ideje, hogy átülj a kormány mögé!"

HIRDETÉS (x)

Így is lett... 9 évesen, amikor unokabátyám még egy Simsonon tanítgatott a szerelem örökre meglett. 5 éves volt a fiam, amikor őt motorra ültettem először, kapott egy saját kis Hondát, de aztán amikor kinőtte abbamaradt ez is, mint annyi más... én is eladtam a robogómat, majd maradt, hogy utasként gurultam haverok, barátok mögött, ahogy épp időben kijött. De én szerettem utas lenni! Nagyon is szerettem! Aztán letettem a jogsit, tavaly még nem vettem saját motort, mentünk is ezer felé mindenhová. Aztán idén februárban meglett az én kicsikém, egy Kawasaki er-6f-re esett a választás. Szeretem, nagyon. De mára kezdek teljesen befordulni, ha a motorozásra gondolok, pedig ennek pont nem erről kellene szólnia...

Hogy miért?

A srácok, akik – az összes aggályom ellenére – anno mind mondogatták , hogy majd megyünk, nyugiban, gyakorolunk és szépen felzárkózol... már nem így gondolkodnak. Minden megváltozott azzal, hogy saját motorom lett. Nem lehetek utas, mert menjek a sajáttal, mert "úgy kell'", de nem megyünk semerre, mert "nem vagyok elég"... Őszíntén? Tényleg nem! De szerintem ez nem abnormális! Hiszen senki sem születik motorra, sőt ha van egy kis eszed, haza is szeretnél érni a gyerekedhez...

Egyszer gurultunk. Március elején, hideg is volt még azért... Egész nap kanyarogva a nógrádi utakon, Ipolyságon át Szlovákia, vissza Esztergom. Szép út, de első útnak, szezon elején, friss jogsival szerintem túlzás. Főleg, hogy 250 km után a végén még a sötét, erős szerpentin Esztergom és Dobogókő között. Ott majdnem baj is lett, amikor szembe egy furgon jött. Egész nap azt hallgattam, hogy miért csak 50-60-al megyek a kanyarokban, miért nem megyek bele 80-90-el, etc... És persze tudom, ez lenne a cél, de ez nekem nem ment akkor. Még csak a gondolataimat szedtem össze, hogy a mozdulatok jól következzenek egymás után sorba, azok a mozdulatok, amelyek mára, újabb rövidebb gurulások után már sokkal automatikusabbak, összehangoltabbak. A váltás, a lábfék, tudjátok...

Én összetörtem. Összetörtem teljesen lelkileg, mert óriási emberi csalódás ez nekem. De közben összetörtem motorosként is, mert totál alkalmatlan bénának érzem magam, pedig azokkal a srácokkal is gurultam már eddig kétszer, akik anno az első lépést megtették helyettem és beírattak a tanfolyamra. Úgy, hogy nekik elmondtam az első utam lehangoló konzekvenciáját és ők bíztatnak, hogy hülyeség, rossz volt az útválasztás és eleve rossz volt a hozzáállás a társaság részéről, nem nálam van a hiba... de nekem ezt nem sikerült eddig feldolgozni. Sajnos ez a csapat, akikkel megélhettem a kormány mögött is a motorozás pozitív élményét rendszerint hétköznap ér rá, hétvégén dolgoznak. Így nem tudunk igazán együtt menni...

Én meg valahogy nem érzem a céltalanul guruljak egyedül ide-oda szükségét... meg félek is, mert annyira belém ültették, hogy én aztán mennyire béna vagyok, hogy a végén lehet, emiatt fogok felborulni, mert már alig bízom magamban.

Jó lenne egy olyan társaság, aki szívesen gurul hétvégén, nem az a cél, hogy 500-600 km is meglegyen egy nap és elfogadja, hogy én nem vagyok egy kanyarvadász típus... nem voltam és nem is leszek, soha, hiába vezetem az autómat kifejezetten fiúsan, sportosan. Az más... Ahogy egyszer hallottam, inkább "lepkenézegetős" lennék.

Jó lenne... Mert kezdem úgy érezni, hogy hiba volt az egész. Hiába tudom, hogy nem így van, hiába tudom ésszel, hogy hülyeség, most éppen visszacsinálnám az egészet... Pedig motorozni jó! A legjobb, ami történhetett velem most, hogy harmincas éveim vége felé a kamasz fiam már inkább a barátaival lóg... csak meg kellene találni az út jó oldalát...

Esetleg lenne ötletetek? Vagy valami jó tanács arra, hogyan kezeljem, merre induljak, nem is tudom...

Reménykedve várom, hogy kapok választ!

Sandra

 


Szia Sandra!

Sajnálom, hogy így jártál... tényleg jó lenne találnod egy olyan társaságot vagy legalább 2-3 embert, akik nagyjából hasonló cipőben járnak, mint te, megértik a problémáidat, akikkel hasonló a motorozási stílusotok, a motorotok, és néha el tudtok menni együtt motorozni. Hidd el, ha találnál ilyet, akkor visszajönne a motorozásba vetett hited, mert az tényleg nagyon jó dolog.

Szerintem elsőként nézz körül a Fórumunkon, rengeteg tag van, aki a te környékeden lakik. Ezen kívül a Facebook csoportunk alkalmas arra, hogy ha hirtelen eszedbe jut, hogy ráérnél egy rövid körre, akkor is találj magadnak motoros társakat.

Egyébként meg várunk téged is a 10. Nemzetközi Női Motoros Napon a vezetéstechnikai tréningre és a női motoros felvonulásra is.

Üdv,

NaNa

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Így a Halloween utózöngéjeként itt az idő, hogy felfaljuk a tököket. Ha már mást nem...
Bővebben...
Hiába van új motorom - nem vagyok elég kemény - hogy motorozzak ebben az őszies...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!