Nyerj egy csajos pályázást!

Mi a programod augusztus 23-án vasárnap öt óra után? Akár ötórai tea is lehetne, amit a Hungaroringen fogyaszthatsz el két pályára menetel között, mert közkívánatra ismét lesz csak csajos pályázás! Ezúttal egy szerencsés hölgy ingyen veheti igénybe ezt a lehetőséget.

Augusztus 23-án vasárnap a „Vasárnap Esti Motorozás” keretében lehetőség van arra, hogy 3x20 percben, azaz összesen egy órában csak csajoké legyen a pálya. A 3x20 perc ára 10 500 Ft. Csak akkor vehetjük birtokba a Hungaroring aszfaltcsíkját, ha ehhez kellő létszámban, legalább 30-an felsorakozunk a boxkijáratnál.

HIRDETÉS (x)

Mint már oly sokszor leírtuk ez a legjobb alkalom arra, hogy pályán kipróbáld magad, vagy folytasd a korábban megkezdett pályázásodat. Hidd el a pályán megtett akár néhány kör is nagyban hozzájárul a közúti motorozásod fejlesztéséhez, a biztonságosabb kanyarvételekhez. Várunk mindenkit, aki rendszeresen pályamotorozik, vagy próbálta már és ismét megtenné, vagy még soha sem próbálta, de úgy érzi, hogy nem hagyhatja ki, vagy még sok lehetőség van. A lényeg, most biztonságos körülmények között, nem félve a tömegtől, a harcos férfiaktól, vigyázva egymásra lehet ízlelgetni az íveket.

Feltételek: motor (bármilyen típus, de legalább 125 cm3, robogó nem lehet), protektoros ruha, kesztyű, zárt sisak, csizma, gerincvédő is ajánlott. A tavalyi augusztus 20-i alkalom olyan jól sikerült, hogy több mint 40 hölgy vette birtokába a pályát. Idén se valljunk szégyent, mutassuk meg ismételten, hogy rászolgáltunk a Szervező BR Organisation Kft. bizalmára.

Azok között, akik augusztus 18-ig jelentkeznek a pályázásra az info@csajokamotoron.hu címen „Csajos Pályázás” tárggyal, egy pályázási lehetőséget sorsolunk ki. Vagyis a szerencsés nyertes a szervező BR Organisation Kft. vendége a pályázáson, így megspórolhatja a regisztrációs díjat.

Ne hagyd ki, mert idén már nem lesz másik szervezett csajos pályázás a Hungaroringen"

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Szoktam mondani, hogy az elhatározás, a kitartás, meg mittomén mik visznek előre. Meg hogy bizonyos...
Bővebben...
Sokat agyaltam, megírjam-e ezt a bejegyzést. Tulajdonképpen semmi értelme, puszta nyivákolásnak hat. Gáz Szóval van ez...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!