Motorépítés a színpadon

Jody Perewitz, a Perewitz Cycle Fab-től, és Sara Liberte az RT’s North Hills Cycle-től összefogtak, hogy megépítsenek egy bobbert a Northeast Motorcycle Expo három hétvégéje alatt.

Jody egy motorépítő ikon, Dave Perewitz lányaként felnőve egész életében motorkerékpárokkal volt körbevéve. Így aztán nem is csoda, hogy ő is ősei nyomába lépett, és rendesen kiveszi a részét a családi cég munkájából. A tervezés és motorépítés mellett nagyrészt ő tölti meg tartalommal a cég blogját is: www.LifeAtPerewitz.com.

A mostani jótékonysági motorépítéshez választott bűntársa, Sara Liberte szintén figyelemreméltó motorkerékpárokat tervezett és épített az elmúlt 10 évben. Írói vénáját pedig a „Hogyan szereljük az amerikai V-Twin motorkerékpárokat” című irodalmi alkotásban teljesítette ki. Sara fotózik is, évek óta készít felvételeket motorkerékpárokról, építőkről és eseményekről.

HIRDETÉS (x)

A két csaj ezúttal egymás keze alá dolgozik majd, hogy egy teljesen egyedi motorkerékpárt hozzanak létre. A klasszikus, merev vázas gépet a “Bikers for The Cure” alapítvány számára készítik el. A három motorkiállítás helyszínei: január 5-6. Hartford (CT), január 25-27. Reading (PA), és február 9-10. Boston (MA), ahol a 10 dolláros belépőjegyet megvásárlók közül sorsolják majd ki a szerencsés nyertest, aki hazaviheti az elkészült művet. A kiállítások bevételeiből az alapítvány tovább dolgozhat a mellrák elleni kutatásokon.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Sokat agyaltam, megírjam-e ezt a bejegyzést. Tulajdonképpen semmi értelme, puszta nyivákolásnak hat. Gáz Szóval van ez...
Bővebben...
Júniusban voltam barátnőmmel az Onroados 48 órás tájékozodási túrán. Én kis naiv azt hittem, hogy...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!