Pepper Massey az év asszonya

A Cycle Source magazin indén is megrendezte az „Év asszonya” választást. A szerkesztőség elsőre furcsállta a végeredményt, de végül megértették az olvasók döntését.

Pepper Massey-t 2007 végén nevezték ki a legendás, és 2008-ban már 68. alkalommal megrendezésre kerülő Sturgis Rally igazgatójává, ezért furcsa volt, hogy munkássága ennyire elismert a motoros magazin olvasói körében. Persze ha figyelembe vesszük, hogy ezt megelőzően ő volt a Sturgis Motorkerékpár Múzeum és Hírességek Csarnoka igazgatója, már mindjárt jobban érthető az eredmény.

A díjjal kapcsolatban Massey így nyilatkozott: "Azt hiszem, számtalan más nő megérdemelné, hogy jobban megismerjék munkáját, mint én. Ennek ellenére nagyon büszke vagyok, és megtisztelve érzem magam. Ahogy sokan mások, én is keményen dolgozom, mert szeretem a munkámat, így aztán sokkal kevésbé tűnik munkának, sokkal inkább szórakozásnak, még a legnehezebb napokon is. De a legjobb az egészben az a rengeteg ember, akiket megismerek és azok a kapcsolataim, amiket a motorkerékpárok körül eltöltött évek során építettem fel. Nagyon boldog vagyok, és nagyon élveztem, amíg idáig eljutottam.”

HIRDETÉS (x)

Közben az USA első számú múzeuma, amely a motorkerékpárok történetével foglalkozik, egy új bemutatóra készül. A 2008 márciusában nyíló, kb. 750 négyzetméternyi kiállítási területen közel száz, a motorozást kedvelő sztár emléktárgyait, és felbecsülhetetlen értékű motorkerékpárjait gyűjti össze "MotoStars: Celebrities + Motorcycles" címmel.

A híres, mozifilmekben szereplő motorkerékpárok között megtalálható lesz az a 2004-es MV Agusta F4-SPR, amelyet Will Smith vezetett az " Én, a Robot" című filmben. Olyan egotikus, épített motorkerékpárok is ki lesznek állítva, mint amit Austin Weiss készített a "The Black Eyed Peas" frontemberének, és Carlos Mencia-nak.

A történelem során a motorkerékpáron vezető szerepet játszottak a híres emberek egy részének életében is. Mindegy, hogy ők kalandorok, gyűjtők, építők vagy sportolók, minden egyes motoros sztárnak egyedülálló története van. Mindegyikük másképp kezdte, más volt a motivációja, és ezeket az apró, privát titkokat a múzeum látogatói mind megtudhatják a rajongott híres emberekről.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Sokat agyaltam, megírjam-e ezt a bejegyzést. Tulajdonképpen semmi értelme, puszta nyivákolásnak hat. Gáz Szóval van ez...
Bővebben...
Júniusban voltam barátnőmmel az Onroados 48 órás tájékozodási túrán. Én kis naiv azt hittem, hogy...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!