Új élet kristálylábon

Tartalomjegyzék

Bizarr módon a halál utáni vágy ösztönözte arra, hogy felkeressen egy specialistát. Azt remélte ugyanis, ha újra sikerül lábra állnia, felmehet a fegyverért, és véget vethet ennek a borzasztó helyzetnek.

Amellett ugyanis, hogy elvesztette a lábát, férjével is egyre távolodtak egymástól, amiért szintén magát okolta. A specialistánál tett látogatás azonban kudarcba fulladt, Cat képtelen volt használni a számára kiadott protézist.

HIRDETÉS (x)

Egy nap felhívta egy ismeretlen nő, és megadta neki egy lábspecialista számát, akiről páciensei egytől-egyig ódákat zengenek. Cat pedig, kételkedve bár, de felkereste a csodadokit, aki az eddig megszokott sötét és hűvös orvosi szoba helyett egy napos, kellemes rendelőben fogadta.

Mintát vett a megmaradt csonkról, és két órával később már a kész protézissel a kezében tért vissza. Cat a baleset óta először állt lábra, először járt újra fájdalom nélkül, olyan könnyedséggel, hogy Ő maga el sem hitte, hogy valóban fent van a műláb.

Ott akkor minden megváltozott. Cat új életet kapott, a fegyver és az öngyilkosság gondolata a másodperc tört része alatt tovaszállt. Nem maradt más, csak a földöntúli öröm, és a motorja utáni vágy.

Hazatérve első útja a Fatboyhoz vezetett, aki még mindig sérülten, árván állt a garázsban. Cat azonban remélte, hogy ha vele csodát tudtak tenni, akkor motorja is menthető, és hamarosan újra együtt járhatják majd be a jól ismert helyeket. Vágya valóra vált. Egy hideg karácsonyi napon újra hű társa nyergébe szállt, és nekiindultak közös új életüknek.

Cat is szereti hangsúlyozni nőiességét, hiszen attól, hogy műlábbal él, nem lett kevésbé értékes. Rajta azonban nem csak a ruhákon, sminken, frizurán köszön vissza a nőiesség, protézisét ugyanis Swarovski kristályok díszítik.

Nyomtatás E-mail

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Kedvelj bennünket

Motoros filmadatbázis

Blogok

Írtam már róla a #neérintkezzegyébkéntfelőlemodamészahováakarsz blogomban, hogy vettem egy navigációs készüléket, melyre egy barátom szerzi...
Bővebben...
Karantén negyedik hét... vagy 14, ha úgy vesszük. Már számolni sem tudom, mióta vagyunk itthon. ​ Szerencsére...
Bővebben...

Rólunk

"A jó kislányok a mennybe mennek, a rosszak mindenhova"

A Csajokamotoron.hu magazin oldalain minden információt megtalálsz, ami a motoros nőket érdekli, amire szükségük lehet a motoros jogosítvány megszerzéséhez, vagy egy motoros túrához. 

Iratkozz fel a hírlevélre!