Krapeknők 10 éve az úton
A Krapeknők betámadnak
Csajtúra a Balcsira
Szöveg, Képek: NaNa
Évekkel ezelőtt már volt részem ilyesmiben. Az ismerős motoros lányokkal –, akikkel egyébként már korábban is motoroztunk együtt a fiukkal – megbeszéltük, hogy lemegyünk a Balcsira. Csak egyedül, csak lányok. Persze a vége mindig az lett, hogy a 6-8 lányból csak négyen maradtunk, de mi legalább stabilan, minden évben, három éven keresztül megcsináltuk a Balaton körüli túrát. Egyedül oldottuk meg a műszaki gondokat, túléltünk egy olyan vihart, amikor a szél fákat csavart ki előttünk az úton, és a jobbos kanyarban balra kellett dönteni a motorokat (ezt persze a fiuk sosem hitték el), és sikeresen magunkba bolondítottuk az utunkba eső pasikat. Ez alatt nagyon jól összeszokott a csapat. Mit mondjak… jót tett az önbizalmunknak. Bármikor bárhova elmennék velük teljes nyugalommal.
Amikor egy olvasónk felhívta a figyelmemet a Zsanett által meghirdetett „női motoros túrára”, gondoltam, majd a résztvevők fényképeznek, aztán meg írnak valamit róla. Persze tudtam, hogy az lenne az igazi, ha én is ott lennék, hiszen van viszonyítási alapom, de féltem. Még fiukkal sem indulok el ilyen hosszú útra, ha előtte nem motoroztunk együtt valahol a város környékén. (Az más kérdés, hogy általában a fiuk ódzkodnak tőle, hogy velem együtt motorozzanak.) Meg aztán biztos nem véletlen a női sofőrökről kialakult sztereotípia!
Az indulás előtt többször beszélgettünk Zsanival, és még két megbeszélést is szervezett, hogy legalább arcról megismerjük a lányokat. Az eredmény az lett, hogy egyre jobban tartózkodtam, de már nem csak a tapasztalanság, hanem a korkülönbség miatt is. A jelentkezők ugyanis többnyire a húszas éveik elején jártak, és ami számomra még rémisztőbb, hogy hasalós, speed gépeken motoroznak.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Még akkor sem voltam biztos a dolgomban, amikor kifizettem Zsaninak az első napi szállásomat. Azért intéztem gyorsan egy tesztmotort, egy SV650-est, hogy legalább az erőviszonyok kiegyenlítettek legyenek, ha netán mégis elmennék velük a túrára. Hiába a jól hangzó szlogen: „mindegy, hogy milyen motorod van…”, tapasztalatból annyit azért tudok, hogy a 250-650-es motorok között csak szenvednék az 1100-as Guzzimmal. Ráadásul véletlenül Zsaninak is egy SV650S-se van.
Az elhatalmasodó ellenérzéseim közepette már én is kezdtem jelnek venni, hogy az indulás dátuma péntek 13. Aigner Szilárd csupa rosszat, vihart, zápor-zivatart jósolt a Balatonra erre a hétvégére. Amikor pedig a tesztmotort nem adták oda előző nap, már egész biztos voltam benne, hogy a túrából nem lesz semmi. Azért még felhívtam Zsanit, hogy szóljak, nem érek oda a tíz órás indulásra. Erre áttette az időpontot délre. Erre persze nem számítottam.
Szóval végül a tesztmotorral negyed egyre értem a megbeszélt benzinkútra. Nyugodt tempóban szeltem át a várost – legalább otthagynak, és akkor megúsztam. Vagy talán utánuk megyek, de akkor sem töröm valami béna kiscsaj miatt össze magam. Bár már mindenki a motoron ült és nyomták a gombokat, szemmel láthatóan nagyon örültek nekem, pedig többségükkel még sosem találkoztam.
A benzinkúton hét motorral nyolc lány várakozott, mind szimpatikusak (bár szemtelenül fiatalok), normálisnak látszó motorokkal – Suzuki GSF600 Bandit, -RF400R, -SV650 és SV650S, Kawasaki ZZR250, Yamaha XT250, és a legnagyobb egy Harley-Davidson XR883R Sportster. Bár itthon a lelkemre kötötték, hogy ha már mégis elindultam, legalább álljak a sorban leghátulra, a csapat úgy döntött, hogy a 250-esek előre, és a HD megy leghátulra. Nem nagyon értettem a logikáját, hiszen a 600-as sportmotorok sokkal gyorsabbak, de én most csak sodródtam.
Az útvonalat a lányok módosították még a megérkezésem előtt, a pénteki csúcsforgalomra gondolva, így a 7-es út helyett az 1-es, majd a 811-es után a 8-as következett. Szerencsére az utak nem voltak zsúfoltak, így egyetlen megállóval, a balatonalmádii tankolással másfél-két óra alatt értünk a káptalanfüredi szállásunkra. Kicsit sajnáltam, hogy nem álltunk meg valami csárdában, hogy legalább megismerkedhessünk, de végülis erre is van még két nap.
