CsajokMotoros csajok

Kovács Niki a csúcs felé tör

kovacsniki7240Ezt akkor tapasztalta meg igazán, mikor idén áprilisban Isztambulban, a világbajnoki futamon próbálta megfutni az induláshoz szükséges köridőt. Igaz, 3,8 másodperccel elmaradt a limittől, de ahhoz képest, hogy csupán négy alkalma volt (két szabad edzés és két kvalifikációs edzés) gyakorolni a számára új török pályán, egy ismeretlen motorral, az eredmény nagyon is biztató. Ráadásul ő az első magyar női motoros, aki egyáltalán megkapta ezt a lehetőséget, úgynevezett wide cardhoz jutott.

Így látták ezt a külföldi újságírók is. Számtalan újságban szerepelt külföldön abban az időben, és folyamatosan foglalkozott vele a sajtó. Míg itthon – vaj van a mi fejünkön is – alig néhány rövidebb hír foglalkozott azzal, hogy egy magyar hölgy a világbajnokság közelébe jutott.

Azóta, hála a rendszeres erőnléti és állóképességi edzéseknek, melyeket Zala György vezényel, Niki csúcsformában van. Ezt mutatta ki a TF-en végzett vizsgálat is. Mentálisan szintén egyenesbe került, és bátran néz szembe az újabb kihívásokkal. A török futam előtt Halaska Zoli kezdett vele foglalkozni, az ő segítségével ismét tökéletesen érzi a motort.

kovacsniki9758

Niki idei tervei között szerepel az Európa-bajnokságon való részvétel, és szeretne a Német Bajnokság futamain is jó eredményt elérni. Az első, Oscherslebenben megrendezett futamon 21. helyen ért a célba május 20-án. Az Alpok-Adria Bajnokságban csak a brno-i futamon indult július 1-én, ahol 17. helyezést ért el.

Arra a kérdésemre, hogy miért elégszik meg a gyengébb helyezésekkel a férfiak között, mikor egy női futamban dobogós helyezést is elérhetne, azt válaszolta, hogy egy férfias sportágban a férfiakkal kell összemérnie magát. Számára nem lenne kihívás olyanokkal lányokkal vetélkedni, akik talán soha nem versenyeztek férfiak között.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Kovács Niki versenymotorjának műszaki adatai

Típus: Honda RS 125
Motor: kétütemű, egyhengeres
Hengerűrtartalom: 124,8 cm3
Váltó: 6 sebességes
Kuplung: olajos
Váltóelektronika: KLS
Száraz súly: gyárilag kb. 72 kg körül + 8 kg ólom
Üzemanyag tank: 13 liter
Első teleszkópok: Öhlins
Hátsó lengéscsillapító: Öhlins
Kormánygátló: Öhlins
Kerekek: Marvik
Fékszerkezet: hidraulikus tárcsafék
Fékbetétek: Brembo
Üzemanyag: Elf
Olajak: Elf
Gyertyák: NGK
Gumik: Dunlop
Telemetria: nincs

 

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük