CsajokMotoros csajok

Kis Viktória Wicca a Next Generation Hungary egyesület versenyzője

Laszlo Bodrozsan PhotographyManapság nem csodálkozhatunk, ha az egyenjogúságukért harcoló hölgyek minden olyan sportágban kipróbálják magukat, amelyre korábban azt hittük, az férfi felségterület.

Az idén hazánkban is rendeznek már női gyorsasági-motoros országos bajnokságot. A mezőny egyik legtehetségesebb versenyzője, a 19 éves Kis Viktória, aki Kecskemétről indulva néhány éven belül a világbajnoki mezőny tagja akar lenni.

Április első hétvégéjén mindenesetre megtette a Hungaroringen az első lépéseket célja megvalósítása felé, ugyanis az Ob első futamát megnyerte a 600+ kategóriában.

– Ha nem látom motoros bőrruhában leszállni Kawasakijáról, el sem hiszem, hogy az aszfalt női ördögéhez van szerencsém. Fogadok, kislányként Barbie helyett Kennel játszott, annak is inkább a motorjával!

– A babák sosem vonzottak, a fiúk társasága annál inkább – válaszolta Kis Viktória. – Ken motorja helyett a bátyám kétkerekűje volt rám olyan hatással, hogy azóta sem tudok szabadulni. Igaz, nem is akarok.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

– Nocsak, hogy száguldhatott a lábbal hajtott kis háromkerekűn…

– Robogó volt, és 13 évesen már valóban képes voltam száguldani vele. Aztán három évvel a nagy szerelem kezdetét követően jött a 250-es Kawasaki, és Papp László márkakereskedő és egyben versenyző meglátta bennem a lehetőséget. Kivitt egy gokart pályára, és az ott mutatott teljesítményem nyomán tanítványává fogadott.

Matusik Andi beszélget Kis Vikivel a MotorosHang.hu rádióban 2010. 10. 05-én

– Hogy kapott egy ilyen pici lány jogosítványt?

– Sehogy. Tavaly augusztusban szereztem meg a jogsit, addig ahelyett ésszel közlekedtem. Amikor az egyik barátom 2009-ben meghalt balesetben, elhatároztam, megszerzem a papírt.

– Szülei miként fogadták, hogy egyetlen lányuk motoron száguldozik?

– Szerencsére laza és jó fej szüleim vannak, ráadásul apu korábban motorozott is. Amikor kiderült, tehetséges vagyok, és versenyezni fogok, áldásukat adták.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük