fbpx
EseményekMotorverseny

Kis Viktória és Bódis Richád is pontszerző volt Spanyolországban

ejc 1 2016 2A Superbike világbajnokság nívós betétfutamaként ismert sorozat spanyolországi nyitóhétvégéjén a H-MOTO Team remekül szerepelt, Kis Viktória és Bódis Richárd lévén kategória 4. és abszolút 7. helyet szerzett.

 

Lezajlott az EJC bajnokságának első fordulója, a Motorland Aragon technikás versenypályán. A futam után a pilóták az első benyomásokat feldolgozva meséltek érzéseikről:

„Fogalmazzunk úgy, ez egy jó bemelegítés volt a többi versenyre. A várakozásokkal ellentétben nem úgy jöttek a köridők, mint szerettem volna, ám edzésről edzésre javítottam, és még így is eredményesebben zártam a hétvégét, mint egy éve, hiszen ezúttal értékes pontokat sikerült szerezni! Nem mondanám, hogy elégedett vagyok, de most nem szabad csüggedni, konzekvensen folytatni kell a megkezdett munkát. Fejben már a legendás asseni pályán körözök, ami egyébként sokkal kedvesebb a szívemnek, mint a dimbes-dombos Aragon. A csapatomnak nagyon hálás vagyok a segítségért és a támogatásért, két hét múlva újult erővel folytatjuk!” – mondta Kis Viktória „Wicca”, aki a női értékelés 4. helyén végzett.

„Aragon nem tartozik a favorit pályáim közé, de nézzük a dolgok jó oldalát! Hosszú kihagyás után versenyeztem ismét, ezért úgy gondolom, a hetedik helyezés jó eredmény. Közvetlen a rajtot követő első kanyart sikerült „túlélnem”, tartottam a helyem és nagy csata alakult ki. Különösen egy hosszasan előttem haladó sráccal volt éles a küzdelem, aki mondhatni, már-már kellemetlenül feltartott. A verseny végére kis egészséges agresszivitást is latba vetve sikerült átverekednem magam rajta, de ez már túl későn történt ahhoz, hogy csatlakozni tudjak a közvetlen élbolyhoz. Sokkal több volt ebben a versenyben, ezért felemásan érzem magam. Körönként 0,5 másodperccel gyorsabb voltam, és ha az előbb említett eset másképp alakul, pariban lehettem volna az élmezőnnyel. A következő fordulót a hollandiai Assenben rendezik, amit imádok, ennek megfelelően szeretnék előrébb végezni. Külön köszönettel tartozom a támogatásért csapatomnak, és segítőimnek.” – zárta mondandóját Bódis Richárd.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

„Nagyon megkönnyebbültem, amikor a pilótáim célba értek. Lényeges elem volt, hogy befejezzék az első futamot és eredményesek is legyenek. Wicca tavaly nullázott itt, és ez meg is látszott a szezon végi összetett eredményén. Most sem kezdett be túlságosan, de az egy év tapasztalat meghozta a gyümölcsét, sok pontot szerzett a kibővült női mezőnyben, ahol még komoly csatákra van kilátás! Ricsi megmutatta, miért ő az egyik legjobb magyar gyorsasági versenyző. Profi hozzáállása jó alapot teremt, hogy magasabbra is jusson az év során. A versenyen csak olyanok tudtak előtte végezni, akik már a második évüket töltik a bajnokságban – ez a rendkívül megerősödött mezőny tükrében nagyon nagy szó. Sokat nem pihenhetünk, két hét múlva Assenben folytatódik tovább a sorozat, ahol az ADAC Junior Cup-ban szereplő Kovács Bálinttal kiegészülve három versenyzőnkkel is érdekeltek leszünk. Remélem, egy újabb fantasztikus hétvége elé nézünk. Végezetül szeretném megköszönni szurkolóink biztatását, nagyon jól esik a versenyzőimnek, hogy tudják, sokan szorítanak a sikereikért.” – értékelt Kelemen Krisztián, a H-MOTO Team csapatfőnöke.ejc 1 2016 1ejc 1 2016 3ejc 1 2016 4ejc 1 2016 5ejc 1 2016 6ejc 1 2016 7ejc 1 2016 8

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x