fbpx
EseményekMotorverseny

Kis Viktória egyedüliként ért célba

kis viki imola 2015 3A H-MOTO Team női versenyzője, Kis Viktória eddigi legjobb helyezését elérve az European Junior Cupban, egyedüli nőként ért célba az imolai versenyen. Így, a lányok külön értékelésében ismét övé lett a korona.

 Imolában 26 fokos, ragyogó napsütésben rendezték meg az European Junior Cup harmadik fordulóját. A 47 fokos aszfalton 29 versenyző vágott neki a távnak. Kis Viktória a szombati időmérőn a 27. helyet szerezte meg, de a versenyen remekül elkapta a rajtot, és négy pozíciót is nyert rajthelyéhez képest.

Wicca legnagyobb vetélytársa, Avalon Biddle bukott a motorral, mikor megpróbálta kikerülni a szintén bukott Jaime van Sikkelerust. A hatkörösre rövidített verseny első körében Anastassia Kovalenko is bukott, így Vikinek mindössze annyi volt a feladata, hogy minél jobb helyen fejezze be a versenyt és pontokat gyűjtsön. Wicca ezt a feladatot tökéletesen teljesítette, így 24 pontos vezetéssel átvette az EJC női kupa vezetését. Kis Viki ismét a dobogón pezsgőzött a srácokkal.

„Amikor a ‘H-MOTO-s’ szívemre tettem a kezem, nem mosolyogva gondoltam vissza az eddigi évek alapján Imolára! Egészen az elmúlt hétvégéig, amikor Wicca megszerezte a következő győzelmet, ezzel pedig átvette a vezetést az összesített ponttáblázatban a női EB-ben! Doningtonra készülve pedig továbbra is cél az EJC mezőnyében pontszerző helyen végezni, amihez még gyorsulnia kell. Wiccát ismerve, biztos vagyok abban, hogy ez elérhető célkitűzés!” – mesélte Wicca menedzsere, Kelemenné Szilágyi Noémi.

A H-MOTO másik, Imolában induló versenyzője, Aleix sokat javult. A spanyol versenyző számára ismeretlen volt az imolai aszfaltcsík, így igyekezett minél több időt a pályán tölteni. A nagyon erős mezőnyben egy esés miatt csak a 33. rajtkockát csípte el, de a versenyen közel három másodpercet javítva a 21. helyre jött fel.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Kis Viktória:

Újabb izgalmas versenyhétvégén vagyunk túl a csapattal. Az imolai pályát ezután a három nap után a kedvenceim közé sorolnám, nagyon tetszik a vonalvezetése.

Az első edzés új pálya lévén elment a tanulással, majd a két időmérőn tudtunk elkezdeni foglalkozni a futómű-beállításokkal. Az első kvalifikáción az Andreani futóművesek által javasolt beállítással mentem, ami teljesen más geometriát jelentett, mint eddig, nem is igazán vált be. Inkább haladtunk tovább abba az irányba, amit előtte megkezdtünk a csapattal, s ami jónak is bizonyult, mivel a szombati időmérőn körről körre tudtam gyorsulni, sokkal irányíthatóbb volt a motor számomra.

Ezzel párhuzamosan a helyi huszárok is folyamatosan gyorsultak, így a 27. helyre tudtam magam kvalifikálni, a lányok között a második voltam. A rajtot sikerült jól elkapnom, ám az első kör piros zászlóval végződött egy hatalmas bukás miatt az utolsó sikánban. Az új rajt után már csak hatkörös volt a versenyünk. Összesítésben a 19. helyen értem be, a lányok közül elsőként.

Felemás érzéseim vannak, amelyeket néha nehéz a helyén kezelni, de szerencsére a csapat maximálisan mögöttem áll és támogat. Nehéz, mert nyilván örülök a győzelemnek és annak is, hogy az EJC-ben motorozhatok, hatalmas lehetőség. Ám tanulóév lévén nem egyszerű behozni a lemaradást, amit – mondjuk – egy-egy pálya ismerete jelent. Természetesen igyekszem mindig 100%-ot nyújtani, és mihamarabb utolérni az edzéseken egyébként gyorsabb új-zélandi lányt, akihez fordulóról fordulóra közelebb kerülök.

Fejben már a következő hét végi, doningtoni futamra készülök. Köszönöm a H-Moto Teamnek a támogatást, és az itthoniaknak a szurkolást. Nagyon sokat jelent, rengeteg erőt ad! Hálás köszönetem a biztató szavakért! A jövő héten folytatjuk!

Aleix Aulestia

„Ez egy kemény hétvége volt. Az időmérő edzés elején elszenvedett esésem egyáltalán nem segített, és rengeteg értékes pályaidőt veszítettem, amire pedig nagyon nagy szükségem lett volna. A csapat keményen dolgozott, hogy délután fel tudjak állni a rajtrácsra. Találtunk néhány jó beállítást amit már az időmérőn is alkalmaznunk kellett volna. Ennek ellenére jó köridőt tudtam motorozni, ez pedig jó hír volt a teljes hétvége alakulását tekintve. Fejlődünk. “

Kelemen Krisztián csapatvezető:

Ezekért a versenyekért vágtunk bele a stock 600-as kategóriába. Hisz szükség van egy olyan szerelőgardára mint a miénk, akik a bajban tudnak a legjobban összedolgozni és tökéletes motort adni a pilótánknak aki a lehető legjobbat kihozza a vasból!!! Az elhatározás vagy a pénz önmagában kevés ide, szükség van egy célra és azokra az emberekre akikkel azt el lehet érni. A H-Moto Team egy olyan csapat ahol lehet tervezni a jövőt, ehhez kellenek a kitartó támogatóink és azok a kívülállóknak láthatatlan emberek, akik nap nap után teszik a dolgukat. Köszönet illeti Noémit, Győzőt, Golyót, Tomikát!!! Jó veletek együtt dolgozni és örülni a sikereknek.

kis viki imola 2015 1kis viki imola 2015 2kis viki imola 2015 5kis viki imola 2015 6

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x