EseményekMotorverseny

Kis Viktória: 13 ezredre a dobogótól Jerezben

h moto kis viki jerez 2016 2A 220 Volt H-Moto Team versenyzője remek teljesítménnyel tette le a névjegyét a spanyol Women’s Open Cup Yamaha R3 sorozatban.

 

Ismét bizonyította tehetségét Kis Viktória a 220 Volt H-Moto Team hölgyversenyzője, aki a Jorge Lorenzo édesapja által szervezett spanyol sorozatban, a Women’s Open Cup Yamaha R3-ban élt a kapott lehetőséggel. A futamon megtartotta az időmérőn elért negyedik helyét, és mindössze 13 ezred választotta el attól, hogy rögtön a bemutatkozása alkalmával dobogóra állhasson. A mostani jó szereplés belépőt jelenthet a 2017-es spanyol női bajnokságba.

Eljött a nagy visszatérés ideje, és a tavasz óta ebben reménykedő Kiss Viktória nem akárhogy tért vissza a nemzetközi kerékvágásba. Az újonnan kiírt spanyol női kupasorozatban, a Women’s Open Cup Yamaha R3-ban szabadkártyát kapott a szervezőktől – köztük Jorge Lorenzo Moto GP-világbajnok édesapjától –, és eredményével tökéletesen bizonyította, nem véletlenül választották ki a szereplésre.

Jerezben már az időmérőn remekelt Wicca, aki a kategóriájában a negyedik rajthelyet szerezte meg úgy, hogy előtte csak a szabadedzéseken ült eddig a Yamaha R3-ason, ráadásul a jerezi aszfaltcsíkon is most motorozott először. A versenyen aztán hatalmas csatát vívott, és mindössze 13 ezred választotta el attól, hogy azonnal egy dobogós helyezéssel tegye le a névjegyét a spanyol sorozatban.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

– Eddigi pályafutásom egyik legizgalmasabb versenyét vívtam a hétvégén, hiszen hatalmas csatát vívtunk hárman a dobogó harmadik fokáért. Minden körben legalább kétszer előzgettük egymást oda és vissza. Sajnos a végén egy brazil lánnyal szemben 13 ezreddel elmaradtam, így a negyedik helyen zártam életem első Women’s Open Cup Yamaha R3-as futamát. Ennek ellenére elégedett vagyok a teljesítményemmel, a szervezők is azt mondták, nagyon jól mentem, és iszonyatosan tanulságos volt az egész hétvége a számomra. Az elmúlt három napról is csak jót tudok mondani, úgyhogy remélem még lesz lehetőségem indulni ebben a sorozatban – fogalmazott Kis Viktória.

A versenyző menedzsere úgy véli, Wicca megérdemelte volna a dobogót, ám nem érdemes ezen búslakodni, hiszen volt korábban olyan futam, amikor ez a minimális különbség a magyar motoros javára döntött.

– Ez volt az első verseny, ahova nem tudtam elkísérni Vikit, viszont Rizmayer Gáborra most is számíthattunk, így ketten indultak el a számunkra még ismeretlen versenysorozat jerezi helyszínére. Nagyon megérdemelte volna a dobogót, de itt szó sincs elégedetlen hangnemről! Ilyen körömhossznyi különbség már döntött egyszer Katarban, akkor Wicca ért be a célba hamarabb versenyzőtársa előtt. Most ő maradt 13 ezreddel le a harmadik helyről. Ez az eredmény számunkra most megerősítése annak az irányelvnek, amit a jövő szezonra meghatároztunk, azaz szeretnék, ha 2017-ben egy teljes szezont tudna a spanyol női bajnokságban versenyezni. Az imént kaptam egy üzenetet Chicho Lorenzótól, ő is visszavárja Wiccát – mondta Kelemenné Szilágyi Noémi.

h-moto-kis-viki-jerez-2016 1h-moto-kis-viki-jerez-2016 3h-moto-kis-viki-jerez-2016 4

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük