KiemeltMotorokMotortesztek

Kincsem – a Yamaha MT-09 2024 teszt

Muszáj volt elneveznem – az első lámpánál való indulástól kezdve magázom a Kincsem – a Yamaha MT 09-et…

Mitagadás, mostanában elég keveset motorozok…van ennek számtalan oka, de régen nem így volt ám ez! Egy szezon alatt akár 15.000 km-t is levezettem, és jelentős részét városon belül – pedig nem is futár voltam. Manapság meg a Pető Intézetes motoros tanévnyitó 8 kilométere maradt, kölcsön motorral – de hát mindig minden változik.

Az én nagy szerelmem egy 600-as Yamaha Fazer volt – a tankjára a lábamon lévő tetoválás volt ráfestve, monogramom a fejidomra – imádtuk egymást. Ezért is voltam nagyon boldog, mikor NaNa tesztmotoros felhívásában volt Yamaha. Felvettem a kapcsolatot a Yamaha Magyarországi disztribútorával, és ő az Ivanics cégcsoporthoz irányított, és ők pont a rendezvény napjára tudtak nekem adni egy motort.

Bár én egy MT-07-re számítottam, de MT-09 lett belőle – nem baj, gondoltam, majd elhozom egy hét múlva azt is… de ez nem történt meg. Ahogy a papírokat kitöltöttük, és felültem a motorra, az első indításnál érezhető volt, hogy Ő más mint a többi. A 3 hengeres soros motor úgy muzsikált, ahogy a Yamaháktól megszoktam – nem hiába a három hangvilla a jelük.

Az első métereken óvatosan kievickéltem a hatalmas Ivanics komplexumból, mely születését gyerekkoromban nap mint nap láthattam hazafelé a villamosról. Budafokon, Rózsavölgyben laktunk, és ott volt az első Volvo szerviz, majd pár év múlva ki volt írva rá, Ivanics. Ott mindig ment a munka. Ha reggel suliba mentem, ha délután hazajöttem, ha hétvégén bulizni indultunk, ott mindig volt mocorgás, a műhelyből kiszivárgó fények a munka végzésére asszociálódtak a villamosról bámészkodók agyában.

A 80-as, 90-es években a nyugati autó nagy szó volt, pláne egy felső kategóriás, mint a Volvo. Most meg az egész birodalom akkora, mint a fél utca. Autók, motorok, teherautók kereskedése – gyerekkori emlékeim szirmai közt lavírozva ismerkedtem a nagyvassal, és szép szolidan haladtunk a Budafoki úton a város felé, mikor az első lámpa pirosra váltott előttünk.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Gyönyörűen morajlott alattam a motor, és egyre jobban éreztem az időjárás is melegszik, nem csak a blokk a lábamnál. Sárga, és zöld – pedig eskü nem csaptam ki a kuplungot – amit amúgy nem is kell használni a későbbiekben, csak az első sebességnél – de úgy megindult ez a motor alattam, hogy a „húbazmeg”-on kívül nem sok gondolat maradt a fejemben.

Még szerencse, hogy van lovas múltam, és reflexből összetartott a combom a tanknál, mikor megugrott a kicsike… Nah, onnantól már csak magázódtam vele… az a 119 lóerő és a hihetetlenül könnyűnek tűnő 189 kilós motor olyan gyorsan reagált az első sebességre, hogy pillanatok alatt abbamaradt a szentimentális emlékek közt matató agyam minden más egyéb funkciója, onnantól csak és kizárólag Ő volt számomra.

Yamaha MT-09 Császár Claudia

Viszont tudván, hogy a Yamaha mindig is „precíziós műszert” gyártott és ebben most sem kellett csalódnom, a fékre is „elég csak rágondolni”, és elkezdi kifejteni a hatását. Amint összemagázódtunk, fantasztikus volt élvezni azt a csodálatos mérnöki munkát, ami fémjelzi a céget. A 890 köbcentit, a 93 newtonméteres nyomatékkal igazából ki sem tudtam használni, a 6. sebességről nem is beszélve…

De a gép, még így is csodálatosan működött még az én mostanság nem túl gyakorlott kezem alatt is. Hihetelen gyorsan összeszoktunk, annak ellenére, hogy a lábam csak pipiskedve ért le a 825 mm-esre gyártott ülésmagasságról, bár ennek sosem éreztem semmi hátrányát. Mindenesetre az én 165 centimhez jobban passzol az MT-07-es ülésmagassága.

Az ülés pozíció számomra kicsit furcsa volt az elején, se nem túra-motoros, se nem sportos, a kettő között van valahol. Nyomta is az elején az ülőcsontomat, de aztán elhelyezkedtem, és megszoktam hamar. Amit viszont nem tudtam megszokni, hogy a jobb oldalon a blokk kilóg a váz vonulatából a lábam fele – lehet, hogy egy magasabb embernek ez nem baj, de nekem kellemetlen volt.

A lábtartó is a sportmotorokra hasonlító csupa fém elől-hátul egyaránt, nincs rajta gumi bevonat. Az egyik lámpánál meg is sértette a vádlim, ahogy hírtelen hátra kaptam, ahogy éreztem, hogy a blokk túl meleg, túl közel van hozzá a lábam és nehogy megégesse. Gyorsan változtattam a pozíción, de emiatt a fém recék beleharaptak a lábamba – de ez még kevés volt ahhoz, hogy kiábránduljak az MT-09-ből.

A rendezvény előtt, még pont volt annyi időm, hogy lejárjam az útvonalat, hogy minden rendben legyen, nehogy valami ad hoc útfelújítás keresztbe tegyen a gyerekek örömének. A kuplung nélküli váltás az elején nagyon bénán ment, de hamar hozzá lehet szokni, bár nekem szükségem van arra a mozdulatra, de hát kb. 30 évvel ezelőtt tettem le az első motor jogsimat, és nem Babettával nyomultunk, hanem Simsonnal, szóval jó gondolat lehet ez a kuplung nélküliség a fiatalabb generációnak, de számomra nincs jelentősége.

Amúgy is fantasztikus a sebességek közötti átmenet és az a tolerancia, ahogy a motor viselkedik. Bár a belvárosban kellett menjek vele, egyszer-kétszer jobban megengedtem a jobb csuklómnál a mozdulatot a gázkarnál, de olyan hamar történik minden… pillanatok alatt véget ér a híd, és újra kanyarodni kell, amit rettentő stabilan lehet vele még kis sebességgel is csinálni.

13 évvel ezelőtt volt az első motoros tanévnyitó a Pető Intézetben, mely az én agyamból pattant ki, és most már komplett nagy rendezvénnyé nőtte ki magát a Petős dolgozók segítségével megszervezve, a több mint 100 motoros és 20-nál is több egyéb jármű, részvételével. Büszkén gurultam be a helyszínre és igyekeztem videókat, fotókat csinálni a motorról, de az események elsodortak.

Délután kettőkor gurultunk ki rendőri felvezetéssel, és az egész útvonalunk lezárásával haladtunk én elsőként és mögöttem Budapest 120 legboldogabb iskolakezdője, akik erre a fél órára, minden bajuk-bánatuk elfeledhetik. Ahogy haladtam 30 km/órás sebességgel a védett útvonalon, olyan érzésem lett, hogy kb. így nézhet ki, mikor Kincsemet a világhírű versenylovat elviszik gyereklovagoltatásra… az intelligenciája végett végig csinálja hibátlanul a rendezvényt, de minden egyes pillanatban érezteti veled, hogy ő sokkal, de sokkal többre képes ennél, és bármikor hajlandó ezt megmutatni.

Ez alatt a kis út alatt a 14 literes tankból nem jelezhető üzemanyag fogyott – de anno a Fazerem is nagyon jól fogyasztott, gondolom, hogy ez sem okozna senkinek csalódást. Viszont kevés olyan motorost tudok, aki ki tudná motorozni az erőt, ami ebben a gépben van. Csodálatos mérnöki munka és egyben gyönyörű – annak ellenére, hogy most valamiért megharagudott a Yamaha a fejidomokra, pedig szerintem csodaszépek és öltöztetik a motort. De egy naked-túra motoron mit kellene öltöztetni? Azért nekem hiányzik róla.

Yamaha MT-07 Császár Claudia

A felvonulás alatt és a visszafelé vezető úton, már volt utasom is a kis-nagylányom, aki már 19 éves elmúlt, és 10 centivel magasabb is nálam. Amint ráült a hátsó ülésre, rögvest leért az én lábam is, pedig csak 65 kiló, mégis onnantól szinte teli talppal le tudtam tenni a lábam a lámpáknál. Amúgy semmilyen jelét nem mutatta a motor, hogy ketten lennénk rajta – mondjuk meg is lepődtem volna, ha ezekkel a paraméterekkel, bármilyen módon is lett volna jele a második utasnak.

A motor másnap reggel már új utakra vitte következő bérlőjét, így nekem aznap vissza kellett vinnem, amit csak kicsit sajnáltam, mert bár szerelmünk örök, de plátói marad végig. Ő sokkal többre képes, mint amit én jelenleg tudok. Viszont az MT-07-re ott a szalonban, ahogy ráültem, éreztem, ez akár kölcsönös szerelem is lehet(ne). Még a körömlakkomhoz is illett a festése – de sajnos eladták másnap, így annak a tesztje kicsit késik. (Bár ha valaki szeretne nekem ajándékozni egyet, ne tartsa vissza magát.)

Összegezve az MT-09 nagyvad! profi kanyarvadászoknak – az egyéb fiús teszteken elolvashatjátok az ilyen-olyan technikai paramétereket és nyilván egy rendszeresen motorozó, motort használó srác más szemmel látja – de ezért vagyunk mi csajok kicsit máshogy a motoron.

Yamaha MT-09 Műszaki Adatok

Motor típusa4 ütemű, Folyadékhűtéses, DOHC, 4 szelepes, In-Line Three-Cylinder
Lökettérfogat890 cm³
Furat x löket78,0 × 62,1 mm
Kompresszióviszony11,5 : 1
Maximális teljesítmény87,5 kW (119,0 LE) 10.000-es fordulatszámon
Csökkentett teljesítményű változatA2 kategória, korlátozott – 35,0 kW (47,6 LE) 6.000-es fordulatszámon A2 kategória, korlátlan – 70,0 kW (95,2 LE) 9.000-es fordulatszámon
Maximális nyomaték93,0 Nm (9,5 kg-m) 7.000-es fordulatszámon
Kenési rendszerNedves karter
Kuplung típusaOlajban futó, Többtárcsás
GyújtásTCI
IndításElektromos
VáltóÁllandó áttételű, 6 sebességes
KihajtásLáncos
Fuel consumption5,0 l/100 km
CO2 emission116 g/km
KarburátorElektronikus üzemanyag-befecskendezés
VázGyémánt
Villaszög24º 40′
Utánfutás108 mm
Első felfüggesztésFordított teleszkópvilla, Ø 41 mm
Hátsó felfüggesztéskaros felfüggesztés, Lengőkaros
Első rugóút130 mm
Hátsó rugóút117 mm
Első fékHidraulikus kéttárcsás, Ø 298 mm
Hátsó fékHidraulikus egytárcsás, Ø 245 mm
Első gumi120/70ZR17M/C (58W), tömlő nélküli
Hátsó gumi180/55ZR17M/C (73W), tömlő nélküli
Teljes hossz2090 mm
Teljes szélesség820 mm
Teljes magasság1.145 mm
Ülésmagasság825 mm
Tengelytáv1.430 mm
Minimális hasmagasság140 mm
Feltöltött tömeg (olajjal és üzemanyaggal)193 kg
Üzemanyagtank kapacitása14 l
Olajtank kapacitása3,50 l

Alapár: 4 098 000 Ft

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Clau

Császár Claudia fotográfus és újságíró, 2011-ben az ő fejéből pattant kis a Pető Intézetes gyerekmotoroztatás, a Négy kerékről Két kerékre program ötlete.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük