KiemeltMotorokMotortesztek

Kezdők álma – Honda CB 125 R 2018 teszt

honda cb 125 r 2018 1A kezdők álma, és úgy néz ki mint egy motor, méretre és dimenziókra is. Csinos is, és valamennyire halad is. Persze 125 cm3-ből vannak robbanékonyabb kétüteműek, de a maga kategóriájában egészen kellemesen áttételezett, a hegyen se meghalni akaró kis gurigáról beszélgetünk.

A külsőt említve kifejezetten motor szabása van, a hozzá nem értőket sikeresen meg lehet téveszteni vele, hogy mekkora, és a trükkösen kicsit kilógó a hasán lévő. szépen formált. műanyaggal takart picike blokk. Nem árulja el elsőre a kezdő mivoltát, maximum a hangja. De még az is egészen kellemes kis brummogó, sőt még egy kicsit kellemesen is röfögő, természetesen az EU normákhoz csöndesítve.

A 165 cm-es dimenzióimhoz komfortos, tehát fiatalok részére passzentos lesz, a körlámpa klasszikusokat idéz, a szülők is titkon szeretni fogják. A műszerfal a praktikusság mentén tervezett: jól láthatóan nagy rajta minden. A jól látható indexek, a hasznosan felhelyezett, első lengéscsillapítón figyelő prizma jól érzékelhetővé teszi a motort az úton. A jó formájú tükrökben a hátsó környezetünket is jól érzékelhetjük.

Az újdonság a futóműben lévő combosabb első teleszkópok, amik kifejezetten jót tettek a járásának, stabil, de mégis hajlékony, rugalmasan navigálható járgány lett belőle. A súlya kb 130 kg, megtankolva, nagyon kis ide-oda pakolható, könnyű darab. Belvárosi szaladgálásnál kifejezetten jól surran az autók között.

honda cb 125 r 2018 9A motor súlypontja comb között elöl érezhető, kifejezetten jó érzés kanyarodni ezért vele. A sztender lent hagyására kis felirat emlékeztet a műszerfalon, és hogy könnyű legyen kihajtani, kellemesen hosszú plusz pöcök segíti a motor hasa alatti kotorászást.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A kicsi méreteihez képest a motor hátsó gumija egészen széles (ettől is egy kicsit “nagymotoros” a fazonja), mégsem ment a vezethetőség rovására, fürge és hiphop maradt. A tankja picike, kb. 10 liter lehet, a fogyasztása 2,5 és 3 liter közötti, számít neki, hogy szabályosan vagy veretősen haladunk vele.

honda cb 125 r 2018 5A végsebesség nekem 125 km/óra volt, de egy pici lejtő is segített talán a nulláson benne. Az üléspozíciója egészséges felnőtt emberé, én ezt a jószágot szívesen tartanám ingázó vasnak, mert kényelmes az ülése is, komfortos rajta minden. De tényleg minden: kéz-lábtartás nekem nagyon bejött.

A fék nagyon klassz rajta mind elöl mind hátul, frankón és finoman adagolható, ha kell harap és az ABS csak akkor nyúl bele, amikor tényleg csúszik a kerék. Ára 1,4 millió forint, de ha figyelembe vesszük, hogy normális a futómű és normálisak a fékek és az ABS is a jobbik fajtából van benne, ez egy jó választás lehet.

Kinek ajánlanám: ingázóknak, kezdő lelkeseknek, tiniknek, higgadt idősebb motorosoknak második motornak városban szaladgáláshoz.

honda cb 125 r 2018 9honda cb 125 r 2018 9honda cb 125 r 2018 9honda cb 125 r 2018 9honda cb 125 r 2018 9honda cb 125 r 2018 9

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük