fbpx
EseményekMotorverseny

Két kupát is szerzett a hétvégén Wicca

Kis viki katarA magyar versenyző előző szereplései felemásra sikeredtek, ezért most nagyon reménykedik, hogy sem technikai hiba, sem bukás nem fogja hátráltatni a hétvégén.

A hétvégén megrendezésre került a QSS harmadik futama. A katari bajnokságban Wicca a 2015/2016-os szezonban ismét meghívással vesz részt. A mezőny ezúttal is nagyon kemény, de Viki nemcsak a lányok között, hanem az összetettben is esélyes a dobogóra. Az elmúlt két hét a felkészüléssel telt, így elmondhatjuk, mindent megtett, hogy ismét a magyar himnusz szóljon Katarban.

“A katari Supersport bajnokság harmadik fordulója előtt állunk, ahol négy futam után kategóriámban a harmadik helyen állok. Bízom benne, hogy ezúttal is hasonlóan izgalmas versenyek lesznek, mint eddig, bár remélem most minden technikai probléma nélkül. Azon kívül, hogy a dobogó legfelső foka a cél kategóriámban, azért igyekszem ismét partiban lenni az SSP harmadik helyért. Most hétvégén Noémi, a menedzserem sajnos nem tud velem jönni, de a kint élő magyar barátaink ez alkalommal is kijönnek a versenyekre, így nem leszek egyedül. Igyekszem minél jobb eredményekkel hazatérni vasárnap”. – nyilatkozta Wicca a verseny előtt.

“Technikailag talán az eddigi legbonyodalmasabb versenyhétvégém közepén vagyok. Imádok itt kint versenyezni, de a motor nem könnyíti meg a dolgomat, sőt, elég sok fejfájást okoz jelen pillanatban. Tegnap az első szabadedzésen még erősen bizalmi problémákkal küzdöttem, de Noémi távterapeutám volt otthonról, helyreraktuk a dolgokat a fejemben, nagy lendülettel neki is ugrottam a második edzésnek.

Érzésre sokkal jobb volt, amíg a váltó el nem kezdett megint huncutkodni jó szokásához hűen. A 4-ből vissza 3-at még mindig nem kívánja, és hogy még finomabb legyen a történet, kénye kedve szerint a 6. fokozat is elmúlik… Luvya. Tovább is van, mondjam még? Az időmérőre felpakolt kereket a gumizásnál elsúlyozták, szóval mintha egy centrifugával próbáltam volna körözni. Kijöttem hamar, hogy csináljunk vele valamit, de nem lett 100%. Nabumm. 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A mai futamokon a 9. helyről rajtolok a 26-ból, lányok között második vagyok. Nem gondoltam, hogy egyszer ilyet írok, de a mai célkitűzésem, hogy épen egyben beérjek a célba két keréken… Skacok, most tényleg nagyon jól jönne a szurkolás! Otthoni idő szerint 17.00-kor és 19.20-kor rajt2 – írta Wicca a Facebbokon szombaton.

Később pedig arra is fény derült, hogy ezen a hétvégén két kupával lett ismét gazdagabb: az első versenyen egy arany, a másodikon egy ezüstérem boldog tulajdonosa lett.

Kis viki katar 1Kis viki katar 2Kis viki katar 3

Gratulálunk Wicca!

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x