fbpx
HírekMotorokMotorozás

Két évtizedes csalódás után a Yamaha befejezte a Dakart

A Yamaha befejezte a Dakart

Miután a japán motorgyártó már 1998 óta nem tudott nyerni a Dakaron, most lehet, hogy véglegfeladja apróbálkozást. A motoros kategóriától visszavonulna és csak a side-by-side osztályban idítana csapatot.


A híres japán kék motorgyártó 1979 óta vesz részt a Dakaron. A Yamaha évtizedeken át a motoros cím egyik várományosa volt, sőt, az évek során kilencet meg is nyert belőle. Az elmúlt húsz-egynéhány évben azonban a cég motorjai a Honda és a KTM gyári alakulatok árnyékában szerencsétlen mellékszereplővé váltak. A Yamaha utoljára Stephane Peterhansel révén nyert Dakar-győzelmet, még azelőtt, hogy a pilóta négykerekűre váltott volna.

A világ egyik legkimerítőbb versenyén 24 évnyi vereség elég megalázó tud lenni, és részben ezis  az oka annak, hogy a Yamaha elhagyja a Dakart a motorkerékpáros divízióval. A Yamaha még dobogót sem szerzett 2014 óta, amikor Olivier Pain a harmadik helyen végzett. A 2022-es versenyen a Big Blue nem tudott jobb eredményt elérni a negyedik helynél, a francia Adrien van Beveren pilótával.

Lehet, hogy a Yamaha elhagyja a Dakart, mint gyári motoros csapat, de a Side-by-Side osztályban marad az YXZ1000R SSV versenygépével, annak ellenére, hogy a Can Am abszolút és teljes mértékben uralta az idei versenyt.

“Miközben a Dakar-ralinak sikerült megmaradnia a gyökereihez közel, még akkor is, amikor elköltözött szellemi otthonából, Afrikából, a világ, amelyben létezik, jelentősen megváltozott” – mondta Eric de Seynes, a Yamaha Motor Europe elnöke. “A terepjáró ügyfeleinknek ma már más elvárásaik vannak, és más termékeket keresnek, és ezeknek kell megfelelnünk, ha meg akarjuk tartani a kapcsolatot.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy véget vetünk a Dakar-ralin és a FIM Terep-rallye Világbajnokságban két keréken elért hosszú múltunknak, és ezzel egyidejűleg megerősítjük elkötelezettségünket a négykerekű Dakaron való versenyzés iránt a Yamaha YXZ1000R SSV-vel.”

Itt a legjobb, hosszú távú kalandmotor a Yamahától: Ténéré 700 World Raid

A Yamaha a Dakaron a WR450F-fel versenyzett, ami többé-kevésbé egy nagy dirt bike, ami mostanában nem a legnépszerűbb kategória a vásárlók szemében. Ha a Yamaha vásárlói valójában a Tenere 700-as kalandtúra kategóriás gépet akarják – márpedig minden bizonnyal akarják – akkor mi indokolja, hogy a Yamaha ennyi időt, energiát és pénzt fordítson egy kevésbé népszerű motor marketingjére, nem igaz?

A 2022-es Dakaron 168 motorkerékpár indult, de ebből csak kilenc volt Yamaha. A rajtrács többi részét a Honda, a KTM, a Husqvarna, a Gas Gas, a Hero, a Sherco, a Reiju, a Fantic és a BMW különböző motorjai alkották.

Vajon milyen lesz a Dakar 2023-ban a Yamaha nélkül? 
0
Vajon milyen lesz a Dakar 2023-ban a Yamaha nélkül? x

 

Forrás

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x