Hírek

Keddtől üzemszerűen működik az új traffipaxrendszer

veda sebessegmero kamera2016. április 5. kedd reggel 8 órától üzemszerűen működnek a hivatalosan Véda közúti intelligens kamerának nevezett új fix traffipaxok.

 

Az új kamerák a sebességmérés mellett – a többi között – forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak.

A rendszer 160 mobil sebességmérőt, valamint az ország egész területén 365 fixtelepítésű komplex közlekedésellenőrző pontot (KKEP) foglal magában, 134 útszakaszon.

Az Európai Unió célul tűzte ki, hogy a közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma – 2010-hez képest – 2020-ig csökkenjen a felére, 2050-ig pedig a nullához közelítsen. Magyarország közlekedéspolitikai programja harmonizál az uniós célokkal. A Belügyminisztérium, az ORFK és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumában megvalósuló projekt keretében felszerelt új traffipaxok pontos helyét a rendőrség honlapján térképes és táblázatos bontásban is közzétették.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Budapesten hat új traffipaxot helyeztek el: kettőt-kettőt az M3-as és az M5-ös autópályánál, valamint az M1-es és M7-es autópálya közös szakaszánál. Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megye tíz, Zala kilenc, Fejér, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye nyolc-nyolc új kamerát kapott. Baranya és Bács-Kiskun megyében hét-hét, Békés, Csongrád, Heves, Somogy, Komárom-Esztergom, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hat-hat, Győr-Moson-Sopron, Vas és Nógrád megyében öt-öt új szupertraffipaxot szereltek fel. Pest megyében négy új kamera van.

A listából kiderül, hogy a Szabolcs megyei berendezések közül csaknem az összes, vagyis a hatból öt Nyíregyházán van, míg egy Mátészalkán található, Miskolcon és Szegeden négy-négy, Debrecenben három helyen vannak ilyen intelligens kamerák.

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük