Javul a motorpiac, szaporodnak a női motoros társaságok
Több évtized távlatából egyértelműen megállapítható, hogy összefüggés van az új motor eladások és a motoros klubok/baráti társaságok számának alakulása között. Amikor kevesebb a motor, kevesebb a csoportosulás, és most úgy tűnik, jó idők jönnek ránk, hiszen a motoros csajok is bandákba verődnek.
Többször írtam már női motoros baráti társaságokról, akik vagy területi alapon vagy a hasonló stílusú motorok iránti érdeklődés miatt szerveződtek egy „klubba”. A klubot azért rakom idézőjelbe, mert ezzel szerezném jelezni, hogy itt nem MC-kről, vagyis nagybetűs Motoros Klubokról van szó, hanem olyan baráti társaságokról, akik hétköznapi szóval élve mégiscsak egy klub.
Csak azóta, mióta a Csajokamotoron.hu oldal létezik, végignéztem/asszisztáltam néhány ilyen szerveződés alakulását és elmúlását is, így lassan kirajzolódik az a tendencia, ami alapján a nők motoros csapatokba szerveződnek.
Azt kár lenne tagadni, hogy a nők egész másképp vannak behuzalozva ezen a téren. Nálunk sokkal aktívabb a fészekrakási ösztön, így a „klubozás” azoknak a nőknek lehet jó muri, akik vagy még, vagy már szabadok. Saját tapasztalatból is mondom, hogy család, gyerekek mellett megerőltető résztvenni kötelező programokon, de akár még egy motoros túrát is kilátástalan megszervezni: vagy a partnerrel nem sikerül egyeztetni vagy a gyerek lesz beteg – de az is előfordul, hogy az egyetlen szabadnapján az ember nem vágyik már emberek közé, csak piheni szeretne.
Azt a Csajok a motoron aktív követői alapján is látom, hogy egyre több nő kezd motorozni. És mivel kevés olyan nő van, aki ezt szívesen teszi egyedül, előbb-utóbb mindenki megtalálja az elvárásainak megfelelő motoros társaságot egy rendezvényen, vezetéstechnikai tréningen vagy túrán. A Csajok a motoron portálnak és a közösségnek többek között ez is az egyik célja, hogy a motoros nők egymásra találjanak, hogy senkinek ne kelljen egyedül motoroznia.
Korábban már bemutattunk néhány női motoros baráti társaságot. Ezek azok a klubok, akik publikusak, és nevük is van, hiszen számtalan nő motorozik kisebb csapatokban úgy, hogy nem nevezték el magukat.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. ![]() |
Korábban alakult női motoros baráti társaságok
- Krapeknők (2003)
- Motoros Szívek (2008 február)
- Száguldó Angyalok (2008 augusztus)
- WIMA Hungary (2015)
Ismereteim szerint legtovább a Krapeknők tartottak ki, hiszen még a közelmúltban is működő „nemklub” voltak. A többi társaságot vagy a gazdasági válság, vagy a családi kötelességek sodorták el a történelem folyamán.
Bár azt azért nehéz kijelenteni, hogy javul a gazdasági helyzet, a statisztikák szerint az utolsó két évben jelentősen javult az új motorkerékpárok forgalombahelyezésének a száma, és a motoros iskolák is arról számolnak be, hogy már nincs motoros tanfolyam női motorosok nélkül. (Míg az én időmben 15-ből ketten voltunk nők, mostanra az arány kiegyenlítődni látszik.)
A több motoros nő pedig több társaságot igényel, hiszen a távolság, az érdeklődési kör vagy akár az életkor is vízválasztó lehet. Ennek megfelelően ismét alakulnak kisebb-nagyobb csapatok érdeklődési kör, területi közelség vagy a hasonló motorozási stílus alapján.
A legújabban alakult női motoros társaságok
- A pálya angyalai (2022)
- Moto Girls Hungary (2024)
- Angyali motorosok (2024)
Természetesen vannak olyan kisebb baráti társaságok, akik nem várnak mindenkit a tagjaik közé, nem nevezték el magukat vagy csak maguk között használják a nevüket, de ha ismersz te is olyan női motoros baráti társaságot (netán neked van ilyen), amelyik szerinted hiányzik a listáról, írd meg hozzászólásban, és megkeressük őket egy bemutatkozás erejéig. Hamarosan a fent felsorolt csapatokat is bemutatjuk.