fbpx

Januártól miénk a buszsáv

Nem volt hiábavaló a motorosok évekig tartó fáradozása, az aláírásgyűjtések szervezése. Végre egy dolog, amiben meghallgatták a kívánságunkat. Ezentúl legálisan használhatjuk a buszsávot motorral.

Habár a mostani változtatások nem a mi kedvünkért születtek elsősorban, hanem a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságának javításának érdekében, egy kicsit mi is jól járunk majd. Szollár Domokos kormányszóvivő csütörtökön, a budapesti Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban tartott kihelyezett sajtótájékoztatóján jelentette be a hírt, hogy január elsejétől több mint 60 ponton módosulnak a KRESZ-szabályok.

A kormányszóvivő közölte: a biciklis közlekedésben bevezetik a „nyitott kerékpársáv” fogalmát, lehetővé teszik, hogy a kerékpárok egyirányú utcába is behajtsanak a forgalommal szemben, vagy előre menjenek a piros lámpánál, csakúgy, mint a motorosok, akik ezentúl a buszsávot is használhatják, és akár a sáv közepén is hajthatunk majd.

Januártól közúti táblával jelzik a traffipaxok helyét, és egységes sebességhatárt vezetnek be minden közúton a 3500 kilogrammnál nem nehezebb járművek számára – tudtuk meg a hvg.hu oldalról.

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x