fbpx

Ismét egy motoros nő szenvedett halálos balesetet

motorbaleset 2015 1Kedd éjjel Budapesten, a Kerepesi úton fának csapódott és a helyszínen szörnyet halt egy motoros nő. Idén sajnos már nem az első eset, amikor közülünk távozik valaki…

Habár az utóbbi években a statisztikák szerint csökkenni látszik a motorkerékpárosok által okozott, személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma, ahogy a motoros nők száma nő, egyre gyakrabban szerepelnek ezek a balesetek is a hírekben. Hamarosan pedig valószínűleg megjelennek majd a statisztikákban is.

Az MTI által kiadott grafikon szerint míg 2001 és 2005 között jelentősen megnőtt a motorkerékpáros okozók száma, 2005-2014-ig fokozatosan csökkent azoknak az eseteknek a gyakorisága, ahol a motoros volt a vétkes. A grafikonon azonban jól látható, hogy a segédmotorkerékpáros okozók száma – bár szintén csökkenő tendenciát mutat az utóbbi években –  jóval magasabb, mint a nagy motort vezetőké.

Már egy baleset is szörnyű, főleg, ha halálos kimenetelű, ám a statisztikákat sok minden befolyásolja. A tavalyi esős szezonban kevesebb alkalom volt a motorozásra, ezért is lehet a csökkenő statisztika, idén viszont a száraz, meleg rengeteg alkalmat adott a túrázásra. A kánikula pedig köztudomásúan lassítja a reflexeket, ezért ilyen időjárásban sokkal veszélyesebb vezetni.

motorbaleset 2015 2Alig több mint két hete, augusztus 9-én az 51-es főúton szenvedett halálos balesetet egy óriásrobogót vezető motoros nő és a mögötte utazó kislánya. Augusztus 25-én a Kerepesi úton történt tragikus kimenetelű balesetet, ahol szintén egy motoros nő az áldozat, de az elmúlt időben szinteminden hétre jutott halálos motorbaleset.

Vigyázzunk sokkal jobban magunkra és egymásra!

 

Így búcsúztak barátai a Kerepesi úti baleset áldozatától: 

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x