EseményekMotoros találkozó

Huszonötödször rázták a jampik – Jubilált az agárdi Lakeside Weekend

25 lakeside weekend 2018 13Szombaton aztán a Pedrofon nyitotta a nagyszínpadi műszakot, akiket a német The Lennebrothers követett. Mindkét zenekarnak sikerült jó alaposan bemelegítenie a közönséget, így a Prison Band Specialt már kellően felajzott tömeg várta. Special, mert a dalolni beugró Nitus mellett, még két másik vendégzenészt is felvonultattak, mégpedig az Erős Pista duót, azaz Erős Pétert és Kovács Istvánt.

Ekkor észbe kaptam, hogy nekem fotóznom is kellene, és gondoltam szolgálatba helyezem magam mint fotós is, hogy lekapjam a tömeget. Mégsem tettem. Túl sok volt az egy négyzetméterre eső telefonon rögzítők száma. Higgyétek el maradandóbb az élmény, ha nem egy kijelzőn keresztül fogadjátok be!

No, a Prisont egy amerikai zenészNŐ igyekezett túlszárnyalni a korábbi Lakeside-ok egyikén már fellépett olasz Don Diego Trio-val, mégpedig Bailey Dee. Hogy ő a nevét miről kapta nem tudom, mármint hogy köze van-e a Baileys-hez, de hogy a pálinkát bírja a közvetlen stílusú és falrepesztő hangú gitáros-énekesnő az biztos. Ha nem jöttél el, akkor lemaradtál Janis Joplin hang-reinkarnációjáról. Hihetetlen módon nyomta… no nem a slágereket, hanem a minőségi muzsikát. Személye méltó és jó választás volt a fő nap zárásához!

25 lakeside weekend 2018 6Aha, zárás. Csak nem a napé, illetve nem a vasárnap hajnalé. Hiszen a koncertek után a Dynamite Dudes elvetemült zenészei egész egyszerűen beugrottak a söntésbe, és egy olyan spontán, több órás jammelést csaptak, amitől az esetleges álom is kiröppent a szemedből, és érezted ez az, amitől a Lakeside több, mint egy egyszerű fesztivál.

Köszönjük nekik, betöltöttek egy űrt, hiszen a kemping területén található büfésor enyhén szólva foghíjasan üzemelt, így a jó öreg „kockás” is más utakon jár már, és énekelhetjük a legkevésbé sem rockabilly „nincs egy hely, nincs egy hely…” rigmusát. A holt büfésor aztán nemcsak a spontán éjszakai jammelésre nyomta rá bélyegét, hanem az utcai krúzolásra is, hiszen nem ott hömpölygött a tömeg. De erről legkevésbé a szervezők tehetnek. Reméljük azért jövőre a kemping fenntartójának érdekei találkoznak a nyaralók érdekeivel.

25 lakeside weekend 2018 7Mert ugye lesz jövőre is? Cactusék tervei közt szerepel a harmincadik. Szóval lesz. Ha jót akarsz, nem hagyod ki!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A fotók nagy része kunyerált, mert egész egyszerűen élveztem a fél-hetet, a sok történést, barátot és nem akaródzott fotózni. Köszönöm a fotókat Bíró Adriennek, Martin Ferencnek és Mihalecz Zoltánnak! Itt találhattok még többet.

 25 lakeside weekend 2018 14

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük