EseményekMotorverseny

A tanultakat már másnap hasznosítottam: HUMDA Motosafety 2.0 élménybeszámoló

HUMDA Motosafety 2.0 ZalaZone 2021Szlalom

Kis szusszanás után, megelőzendő a kajakómát, már indultunk is a harmadik harci álláshoz. Nekem ez tetszett a legjobban. Egyre nehezedő és eltolt szlalompályán, holland kapun kellett sorban egymás után „menetelni”, az oktató mozdulatait lekövetve. Itt ugyanis az egyik oktató ment elöl, és ügyességi feladatokkal nehezítette a pályát (állva, aztán elengedett kézzel motorozni, bójákat kézzel megérinteni).

Nekem abszolút előnyöm volt, én voltam az első az oktató mögött, így kicsit többet tudtam „lesni” a mozdulatait. A többiek szerintem nem voltak ennyire szerencsések. Volt egy-egy feladat, amit csak nehézségek árán tudtam megcsinálni, így lehet, hogy az ő dolgukat nehezítettem, ha azokat a jógamozdulatokat próbálták utánozni, amit néha előadtam ott az elején.

Az oktatók itt is segítőkészek voltak, folyamatosan instruáltak, jó tippeket és módszereket kaptunk a feladat helyes kivitelezéséhez. Számomra picit zavaró volt, mikor már mindenki a saját tempójában közlekedett, hogy egy-egy esetben úgy éreztem, túl közel jönnek mögöttem, ez elvonta a figyelmemet és kiestem a ritmusból.

Viszont újabb folyadékpótlást muszáj volt beiktatnom és látva a motorok együtt-mozgását a pályán, kárpótolt mindenért. Erről készült videófelvétel is.

Ez volt az utolsó kör. Innen pedig elkalauzoltak minket a főépülethez, ahol ugyan gépsárkányok nélkül, de újabb adag információcsomag várt ránk. Kávé, sütemény és gyümölcs mellett tudtunk kicsit frissülni, szintén a rendezvény biztosította a finomságokat – szerintem mindenkinek életmentő volt.

HUMDA Motosafety 2.0 ZalaZone 2021Egészségügyi ismeretek

Egészségügyi ismereteket gyakorolhattunk, megtanultuk, hogyan kell a bukósisakot levenni baleset esetén, melyek az újraélesztés szabályai és hogyan kérjünk segítséget.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Számomra sok tanulsággal szolgált a rendőri előadás. Olyan tényeket tudhattunk meg, amelyekbe az ember bele sem gondol a mindennapokban, de így kimondva és látva elgondolkodtató volt. Pl. minimális sebességkülönbségnél mennyivel hosszabb a fékút, illetve az abroncsok állapota hogyan befolyásolja a fékút távolságát.

Összességében fárasztó, de nagyon hasznos nap volt, rengeteg élménnyel. Megélhettem azt, hogy milyen klassz dolog egy csapat része lenni. Egy ilyen kiváló minőségű helyszínen ott lenni ennyi profi motoros oktató között. A hangélmény felejthetetlen, ahogyan a megannyi kipufogó megszólal, és nem utolsó sorban a határaimat biztonságos körülmények között tudtam feszegetni. Mindenkinek csak ajánlani tudom a következő tréninget!

Üdvözlettel: a csaj, akinek egész évben Karácsony van

Utóirat

A tanultakat másnap hasznosítani tudtam hazafelé: valami úton-módon „eltévedtem” és ide-oda mentem Vas és Zala megye között. Jártam Pókaszepetken, Batykon, Bérbaltaváron, Türjén és Keléden. Klassz kis kanyargós utak, bár a sebességgel óvatosan kellett bánni, a helyenként „kiváló minőségű” aszfalt miatt. Egy őzike pedig a vészfékezéssel kapcsolatos ismereteket frissítette fel (ő is, én is jól vagyunk).

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük