fbpx
CsajokKiemeltMotoros csajok

Ste.funny :) – abszolút fan lettem

stef 21A munkámnak és a hobbijaimnak köszönhetően elég magas fordulatszámon élem az életemet. Szeretek élni, szeretem az embereket, a szép helyeket, a napsütést, menetszelet.

1981-ben születtem második lánygyermekként egy alföldi városkában. Fiúnak vártak a szüleim, mára egy építőiparban dolgozó motoros nőt kaptak.

Gyerekként is vonzottak a különleges, bátorságot igénylő dolgok, és mindig érdeklődtem minden iránt, ami a gépekkel kapcsolatos. Emlékszem sokáig mindenáron autószerelő akartam lenni. 15 évesen letettem a kismotor vizsgát, de az élet úgy hozta, hogy akkor egyből nem tudtam motort venni.

Kislányból nagylánnyá cseperedve a technikusi iskola után felköltöztem a „nagyfaluba”. 2005-ben megismerkedtem az akkori párommal, akinek volt egy Yamaha Wild Starja. Mögötte töltöttem 2 szezont.

stef 20Tisztán emlékszem az első utunkra: 2005. május 1-én felmentünk Mátraházára. Az élmény szokatlan, de izgalmas érzés volt. Kellemes gyomorremegést éreztem, ami mosolygásban mutatkozott meg rajtam.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Röviden: BOLDOGSÁG, SZABADSÁG, SZERETEM! Aznap este az ágyban is döntögettem a képzeletbeli kanyarokra.

A 2. szezonban sport-túrára váltottunk és felültünk egy Honda CBR 1100 XX-re. Valóban egész más kategória, ahogy megérzi az ember a lóerőket! Rengeteg helyet bejártunk, abszolút fanatikusok lettünk. Aztán azon kaptam magam, hogy egyre irigyebben figyelgettem a vezetők arcát a motorról leszállva. Elkezdett furdalni a kíváncsiság, vajon mit érezhetnek ők, és milyen lehet elől ülni.

Ebben az időszakban már aktív tagja voltam a CSAM-nak, sok mentális és technikai tudásra tettem szert, szinte együtt nőttünk fel az első fórumozókkal. Szépen lassan kialakult, hogy melyik kategóriával, motor típussal tudnék azonosulni, és megláttam ezt a kis kerekséget: BOCIT. Jé, mondom, ez ugyanolyan kerek mint én! Akkor tudtam, hogy ő kell nekem! Közben az XX-en elsajátítottam az első fogásokat, jó kis tanmotor volt!

stef 40

Végül 2006 telén lefoglalóztam a mostani motoromat egy 1998-as évjáratú Suzuki GSXF 600-at: BOCIT, és 2007 februárjában végleg boldog tulajdonosa lettem. Azon a nyáron le is tettem rá a korlátlan jogsit. Közben ahol béreltem neki helyet, tanulgattam rajta, róttam a köröket a teremgarázsban, lelkesen tesztelgettem a gépet és magamat.

Ste.funny 🙂 profilja

2007 nyár közepére kézhez vettem a jogosítványomat is, és abban a szezonban 2000 km-t bele is raktam. Idén hozzá tettem még 12 000-et. Hétvégi programként barátokkal bejártuk Magyarország nagy részét. Az első CSAM-os pályamotorozáson is részt vettem, hatalmas élmény volt. Bár utólag belegondolva, nagy bátorság volt részemről 3 hetes jogosítvánnyal felmenni a pályára.

stef 22

A motorozásaink legtöbbször célirányosak: várak, kastélyok, vadas parkok, de csináltunk már például termál fürdős túrasorozatot is, halmoztuk az élvezeteket. A hétvégi motorozás mellett a másik hobbimnak és egyben kikapcsolódásomnak is tudok hódolni a spiningnek. Nem maradok hűtlen a 2 kerékhez, abszolút fan lettem.

Mára eljutottam odáig, hogy motorcserén gondolkodom, bár nem sokkal nagyobbról álmodozom egyenlőre, egy CBR 600 F-fel szemezgetek. A következő szezonra tervezek több hegyi túrát is, a kanyarokkal még barátkozós szinten vagyok, mert az idén nem sok volt, és egy horvátországi túra is bele fog férni remélem!

5 1 vote
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Ste.funny

Ste.funny

Az indulás óta követem a CSAM közösséget, az A kategóriás jogosítványom is egyidős az oldallal. 😇Néhány élménybeszámoló megírásával cseppentem bele a cikk írásba, amit egyre jobban élvezek! Két sporttúra motor után ültem át 2016-ban a mai Harley-mra, ami egy Road King Classic! 4 kerék a testet mozgatja... 2 kerék a lelket! 😉

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x