fbpx
KiemeltMotorokMotortesztek

Honda CMX 250 Rebel és Honda CMX 500 Rebel összehasonlítás

honda cmx 250 vs 500 rebel teszt 2Valószínűleg most is az, viszont már megszoktam és meg is szerettem, hogy nem ring alattam a gép, mint egy úri hintó. Az ülés keménysége sem zavar, mert a tapasztalatom alapján teljesen mindegy, hogy hány száz kilométert teszek meg vele egy adott napon (eddig 889 km volt a napi max.), akkor sem szenvedve szállok le.

A dobfékhez szokott lelkemnek óriási biztonságérzetet ad, hogy immár hátul is tárcsafék gondoskodik a védelmemről. A gyárilag előre és hátulra beszerelt ABS-nek eddig még ugyan nem vettem hasznát, na nem azért, mert a mai nappal bezáróan a Bobién megtett 30.732 km alatt nekem még sosem kellett vészfékeznem egy igazán jót, valószínűleg csak szerencsém volt eddig és jó dinamikával kezeltem a fékeket. Bár nem vagyok blokkolásgátló fan, ettől függetlenül így utólag nem bánom, hogy ez is a rendszer része, hátha egyszer kihúz a csávából.

Túl a fentieken, a csodás matt fekete színén, valamint tökéletesnek tűnő alakján (hisz mélyen legbelül én is nő vagyok), a leginkább fontos tulajdonsága a kifogástalan menetstabilitása. Amit ez a gép eddig mentett, arra nincsenek szavak. Nyilván ehhez az is kell, hogy meredek helyzetekben én se adjak neki szándékával ellentétes utasításokat a kezelő szerveken keresztül.

Nem részletezek konkrét eseteket, de a lényeg, hogy minden helyzetben törekszik az úttartásra és kicsit olyan érzésem van, mintha egy képzeletbeli borulás- és esésgátlót is elrejtettek volna valahol az ülés alatt, a gyári csavarhúzó mellett. Vagy csak időközben végre megtanultam motorozni.

Konklúziótól tekintsünk most el! Mindkét gépnek megvan a maga szépsége, bár a 250-esnek több a romantikája és jobban kívánja a kalandvágyó szellemiségű lovast. Mindazonáltal az 500-assal sem kalandmentes az életem, de tény, hogy sokoldalúbban használható gépről beszélünk.

Ha valakit érdekelnek a mindenre kiterjedő gyári paraméterek, üsse be a motorok típusát a keresőbe. Alább csak pár jellemző adatot adok meg érdekességképpen:

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book
Honda CMX 250 Rebel Honda CMX 500 Rebel
Gyártási év: 1996. 2019.
Hűtés levegő folyadék
Lökettérfogat: 234 cm3 471 cm3
Teljesítmény: 12 kW 34 kW
Sebességváltó: 5 sebesség 6 sebesség
Saját tömeg: 152 kg 190 kg
Ülésmagasság: 675 mm 690 mm

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x