Hogyan lettem motoros és aztán motorépítő?
Mit szeretek a motorozásban?
Én tájbámulós motoros vagyok. Az eddigi motorjaim mind ezt támogatták, és ebben meghatározó volt mind az első, Kicsi Szerkentyű, mind Életem Pici Párja. Motorozás közben ki tudom kapcsolni a problémákat, figyelem-elterelés, hatékony menekülés a hétköznapi és nem hétköznapi gondok elől.
Mivel mindig megbízható motorjaim voltak, kevés műszaki hiba zavarta ezt meg. A táj szépsége, a szelíd menetszél azt az illúziót keltette, hogy minden rendben van, és ez megnyugtatott, feltöltött, boldoggá tett. Azt a nyugodt, derűs boldogságot éreztem a nyeregben mindig. Hogy én irányítok, és minden jól van. Van időm, van egészségem, van lehetőségem, van szép táj, amiben gyönyörködhetek. És nem utolsósorban: van egy ritka és szemet gyönyörködtető, szíveket megdobogtató vasam. Megnyugvás.
Sajnos utoljára 2011 környékén tudtam elmenni CSAK ÚGY motorozni. Sosem felejtem el, talán életem legboldogabb motorozása volt. Életem Pici Párjával. Minden jó volt. Viszont a motorral közlekedés is ugyanolyan jó érzés. Lenne.
Miért szüneteltetem a motorozást egy ideje?
Mert apám, akivel anyagi okok és szeretett édesanyám miatt kénytelen vagyok egy fedél alatt élni, b@sztat miatta. Egy idő után arra ébredtem rá, hogy nincs olyan motor, ami olyat tudna nyújtani, hogy megérje elviselni, amit kapok miatta (vagy ami még rosszabb: amit a szívbeteg édesanyám kap miatta).
Sajnálja az én pénzemet, az én időmet arra, hogy néha egy kicsit jól érezzem magam. És mivel soha nem fogja föladni a b@sztatásomat, igyekszem minél kevesebb ürügyet szolgáltatni rá, többek között azért, hogy édesanyámat védjem. Apám úgyse lesz örök életű. Majd akkor lehet, hogy újra lesz egy 50-esnél nagyobb motorom.
