HírekMotorokMotorozás

Hazánkban a T.A.C.A. chaptere – harc a gyermekbántalmazás ellen!

tacahunfbbanner2Arról már hallottam, hogy Amerikában is segítettek motorosok az iskolában megalázott gyerekeknek. De mi a helyzet az olyan dolgokkal, mint a családon belüli erőszak, ahol tudjuk, a rendőrség mikor cselekedhet: ha vér folyik. Tehát, a rendőrség mondjuk hogyan kezeli azt, hogy ti vagytok? És meddig mehettek el a segítség nyújtásban?

– Nagyon komoly társadalmi kérdésekre, problémákra kérdezel itt rá. Szeretnék pontosan és világosan válszolni rá. A T.A.C.A. nem egy bűnüldöző szervezet, erre sem jogosítványunk, sem szervezetünk, sem szándékunk nincsen. Hiszek benne, hogy a magyar bűnüldöző szervek – a számukra biztosított jogi keretek között – professzionálisan, nagy odaadással és erőfeszítéssel végzik feladatukat és nem hiszek abban, hogy bárki rajtuk kívül jogosult lenne az igazságszolgáltatást saját kezébe venni. A mi tevékenységünk minden egyes országban a törvények maximális tiszteletbentartása mellett folyik, szó sincs valamiféle saját kézbe vett igazságosztásról.

Ugyanilyen fontos azonban az is, amire utalsz a kérdésben. A gyermekbántalmazás egyfelől egyike a legmocskosabb tetteknek, másfelől viszont – sajnálatosan – a mai napig igen nagy a látenciája, azaz az esetek komoly százaléka nem kerül napvilágra, ennek az okai persze messzire vezetnek. A mi célunk többrétű: először is jelenlétünkkel szeretnénk a társadalom figyelmét felhívni erre a súlyos kérdéskörre, azután pedig folyamatosan éberen tartani. Ugyanilyen fontos célunk, hogy minden gyermek érezze, nincs egyedül, nem hagyják magára, mindig van kihez fordulnia és ha máshoz úgy tűnik nem, hozzánk akkor is. És végül jelenlétünk legyen figyelmeztetés mindenki számára, aki gyermeket bántalmaz, vagy ilyenben gondolkodik, hogy ezt soha nem fogjuk eltűrni, nem fogja megúszni és felelni fog a tetteiért.

Mi van akkor, ha mondjuk ellenáll az apa, aki veri a gyerekeit? Ha pontosan belecsöppentek egy ilyen helyzetbe…

– Hadd kérdezzek vissza, ha Te tanúja lennél annak, hogy valaki a jelenlétedben gyermeket bántalmaz, akkor mit tennél? Gondolom, azonnal értesítenéd a rendőrséget, de amíg megérkeznek, addig is mindent elkövetnél azért, hogy a bántalmazás azonnal fejeződjön be. Én is így tennék, fogalmazzunk úgy, hogy ha nem hagyja abba azonnal, akkor komoly, hosszabb idő múlva is emlékezetes fizikai kritikát fogalmaznék meg az illetővel szemben. De azt hiszem ehhez nem kell T.A.C.A. tagnak lenni, minden jóérzésű ember ezt tenné.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ha mondjuk kaptok egy segélykérést, hogy valakinél baj van, akkor mi a folyamata annak, míg eljuttok az illetőig? Gondolom, körbe megy a forró drót…

– Igen, zárt, nagyon gyors kommunikációs csatornán tartjuk a kapcsolatot egymással, de a Tanács meghatározó vezetőivel és a többi országban található összes lodge vezetőjével is. Szerencsére a mai technikai feltételek mellett ez könnyen megoldható.

Mit jelent a latin szöveg? “Non Nobis Domine, Non Nobis Sed Nomini Tua da Gloriam”

“Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget”. Ez egy idézet a Bilbiából, a Zsoltárok Könyvéből (115:1). Ezzel a hagyománnyal tisztelgünk szellemi őseink, A Templopmos Lovagok előtt, akiknek ez volt a jelszavuk.

 

taca hungary4taca hungary4

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük