CsajokMotorokMotoros csajokMotorozás

Harsányi Anikó, aki MZ-vel járja az utakat

harsanyi aniko 5Először csak felültem a barátom motorjára, mögé és csak kapaszkodtam és hagytam, hogy had vigyen magával a pillanat. Mert, hogy igen. Itt bizony a pillanatnak kell élni. Nem az számít hova mész vagy, hogy mikor érkezel meg. A lényeg maga az út. Aztán ahogy telt-múlt az idő, úgy érett bennem a gondolat, hogy talán megpróbálhatnám letenni a motoros jogosítványt.

Szerencsém volt, mert akkor még nem volt felemelve a korhatár, mint most így 21 évesen nekivágtam az A1 kategóriának. Egyébként nem akartam rögtön a nagyra menni, de az oktatóm azt mondta, „neked menni fog a nagy is”.

De hát izéé őő még soha nem vezettem nagy motort! Meg amúgy vezetni sem nagyon vezettem! Tényleg? Biztos? Hát…, ha maga mondja. Próbáljuk meg!” És el is vitt az oktató pályára, hogy ott próbáljak ki egy 500-as Kawasaki-t. „Ha nem megy kislány, akkor nem erőltetjük, de szerintem neked menni fog”.

Remegett mindenem, amim csak létezett, de aztán vettem egy nagy levegőt. Úgy voltam vele, hogy „Most már nincs visszaút, szedd össze magad és koncentrálj!” Beindítottam és elindultam. És szép lassan mentem. Kis óvatos kanyarok, 1-esben gurulgattam jobbra-balra. Mentem a kis köröket. Oktatóm: Nah ugye! Nem is olyan vészes mi?! Csináld csak a nagymotorra!” És meg is csináltam. Egészen más érzés volt, hogy én irányítom a gépet. A magam és a gép ura vagyok.

Nem telt sok időbe és meg is vettem az első motoromat, egy MZ ETZ 250-es motort. Miért pont ezt a motort? Egy: azért, mert nagyobbra nem volt pénzem, kettő meg olyan motort kerestem, ami jó kezdőmotor. Remekül meg lehet vele tanulni motorozni. Ha javítani kell, olcsóak az alkatrészek és a szerelő, akit találtam, az is ezzel a típussal foglalkozik, és nagy szaki benne. Ha bármi baja lesz, ő tuti tud benne segíteni. És azért kezdő motorosként ez nekem nem volt mindegy.

Az most legyen mellékes, hogy milyen volt az első motorvásárlás. Hát… nem egyszerű… kicsit sem, de ugorjunk arra a részre, hogy boldogan vigyorgok, mert megvan az életem első motorja!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük