CsajokKiemeltNői motoros nap

Ha a motoros nők összefognak, még a nap is kisüt ijedtében

11 nemzetkozi noi motoros nap vezetestechnikai trening 78Bár amikor kívülről egymást néztük, elenyészőnek látszott a tempó, ahogy egyesben küzdöttünk az elemekkel. Amikor én ültem a krosszmotoron, igazi dakar-harcosnak éreztem magam, és elkezdtem élvezni, hogy a poros kanyarban nem fékezek, hanem húzom a gázt, és nem érdekel, hogy esetleg kicsúszik a motor hátulja. Amúgy is olyan könnyű kis motorok ezek, amiket használtunk, hogy az embernek az az érzése, hogy itt semmi baj nem történhet.

Én még akkor is mentem, amikor a többiek már feladták a harcot – tényleg nagyon elfáradt mindenki délután három órára – nekem viszont minden lehetőséget ki kell használnom mostanában a motorozásra, még ha a következő héten egy levest sem tudok majd megkavarni az izomláztól.

A rendezvény záróakkodjaként ismét össszegyűltünk az egyik oktatóteremben, ahol minden résztvevő névre szóló elismerő oklevelet kapott a Motoros Akadémiától, majd a szervezők képviselői köszönetett mondtak egymásnak és a résztvevőknek, majd a résztvevők a szervezőknek… és a végén mindenki zokogva borult egymás nyakába a meghatottságtól… Na jó,csak vicceltem, de végülis akár ez is lehetett volna.

Mire ehhez a részhez értünk hatalmas fekete felhők kezdtek gyülekezni a nem is túl távolban, úgyhogy többen jelezték, hogy ők talán inkább nem jönnének most motorozni a tréning után, mert amúgy is fáradtak, és elázni sem akarnak. Bevallom, én is pont ezen az állásponton voltam egész addig, míg a Hungaroring bejáratánál meg nem láttam azokat a lányokat, akik a tréningről ugyan lemaradtak, de egy közös, csajos motorozás reményében elénk jöttek.

Úgyhogy gyorsan kiosztottuk a MotoRage magazin legújabb számát mindenkinek, amit ezúton is köszönök Amrein Lacinak, majd Évit követve tizenvalahány motorral, kellemes tempóban átmotoroztunk Gödre a Duna Csárdába.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Itt végre volt egy kis idő trécselni, miközben elfogyasztottuk a már jól megérdemelt ebédünket, vagy vacsorát, vagy éppen kinek mi volt az. Később több részre szakadt a társaság. Voltak, akik még elmentek fagyizni, volt, aki még innen elmotorozott Párkányba meg vissza, és volt, aki már hazafelé vette az irányt, ahogy jómagam is. Estére színház jegyem volt, de azt végül inkább átpasszoltam Anyósomnak, mert féltem, hogy a fáradtságtól belehorkolnék az előadásba.

Tehát így telt az idei, 11. Nemzetközi Női motoros Nap, ami nem jöhetett volna létre, ha nincs Vicki Gray, a PMBB, a Hungaroring Motoros akadémia, és egy csomó lelkes motoros csaj.

Ja, azt még elfelejtettem elmesélni, hogy természetesen nem áztam el, sőt, hazafelé még szivárványt is láttam. Bezzeg azóta megint folyamatosan esik az eső, szóval csak arra tudok gondolni, hogy a sok motoros boszorkány elég erős volt ahhoz, hogy egy napra csodás nyarat varázsoljon magának erre a küülönleges napra.

11 nemzetkozi noi motoros nap vezetestechnikai trening 11411 nemzetkozi noi motoros nap vezetestechnikai trening 11411 nemzetkozi noi motoros nap vezetestechnikai trening 11411 nemzetkozi noi motoros nap vezetestechnikai trening 11411 nemzetkozi noi motoros nap vezetestechnikai trening 114

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük