Hírek

Gloria, a motoros szupernagyi

Gloria Tramontin Struck 1Sokan közülünk azt gondolhatnánk, hogy a motorozás szerelemese, és a női motorosok egyik úttörője, Gloria Tramontin Struck 89 éves korára már régen szögre akasztotta motoros cuccait, és mostanra egy csinos kis autó foglalja el Harley-Davidson-ja helyét a garázsban.

Ez közel sincs így. Gloria nem adja fel ilyen könnyen. A kétszeres nagymama, és háromszoros dédmama még mindig keményen nyomja, és soha eszébe nem jutna feladni azt, hogy motorozhasson.

A szép kort megért motoros dédi egész életét két keréken töltötte. Már 10 éves korában eldőlt a sorsa, amikor Bub testvére elvitte őt egy körre a háztömb körül, és azt mondta neki, hogy egy nap majd ő is egy kétkerekű szörnyetegen fog csapatni.

Családja egy motorkerékpár kereskedést üzemeltet, mely idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Édesapja haláláig, egy halálos kimenetelű motoros baleset bekövetkeztéig vezette a céget, majd édesanyja irányította azt a 30-40-es években. Később testvére vette át az üzletet, és Gloria javaslatára egy idő után a kereskedés az összes családtagot alkalmazta hosszabb rövidebb időszakokra.

Gloria Tramontin Struck már 16 éves korától rendszeresen motorozott, és azóta sem állt meg. Az elmúlt idő alatt összesen 14 motorja volt, és rendszerint mindig két gép állt a garázsában, egy időben. Motorjai a legendás amerikai nagyvasak közül kerültek ki, így garázsában megfordult 3 Indian és 11 Harley-Davidson. Első motorja egy Indian Scout Pony volt, jelenleg pedig egy Harley-Davidson Heritage Softail Classic-on rója az utakat.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Elsősorban a hosszú utakra alkalmas motorokat kedveli, épp ezért nem is meglepő az a tény, hogy több országon áthaladó túrák állnak mögötte, és már Európát is bejárta két keréken. Szerette volna, ha legutolsó férje, Len is vele tart utazásain, de Gloria soha nem tudta rávenni a motorozásra. Csupán kétszer vitte motoron, de férje mindkét alkalommal hamar visszaült kényelmes kocsijukba. Szerencsére a család többi tagja nem ellenkezett ennyire, így Gloria mindkét gyermeke – Lori és Glenn is – aktívan motorozik.

Gloria nagy szerelme, a motorozás nem mindig könnyítette meg életét. A korai időkben, amikor még sok sztereotípia keringett a motorosokkal, és a gyanúsan magányosan utazó egyénekkel kapcsolatban, sok motelből és benzinkútról elzavarták, mivel tartottak tőle. Persze, ez nem szegte kedvét, nem adta fel, és kitartott kétkerekű szerelme mellett. 1946-ban csatlakozott a Motor Maids nevű női motoros klubhoz, és bajtársiasságra, megértésre lelt a világ motoros női között.

Gloria életét a motorozásnak szentelte, bár ez a hosszú idő nem telt el veszélyes helyzetek nélkül. A mai napig úgynevezett „motoros nők ősanyjaként” tekint vissza múltjára és tartja magát ahhoz, hogy ő egy igazi motoros nő, és nyeregben marad, amíg csak lehet és nem áll meg.

A szupernagyi – illetve szuperdédi – 90. születésnapját egy kanadai motoros találkozón szeretné megtartani barátai és rajongói társaságában. Gyakran mondogatja azt, hogy „soha ne állj meg”, és ez a hitvallás többek között arra is utal, ami tervei között szerepel: Megérni 100. születésnapját, és azt lehetőlegmotoron, a végtelen országúton száguldva.

Gloria Tramontin Struck 2Gloria Tramontin Struck 3

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük