Gerédi Anita
A motorozás gondolata már gyerekként mozgatta a fantáziámat. Tizenkét-három éves koromban már haverok Simsonjával állatkodtunk, amiről a lábam se ért le, mikor meg akartam állni elkaptak (vagy nem).
Aztán 14 évesen meg akartam venni a szomszédom Komárját, de anyukám azt mondta, hogy 18 éves koromig nem motorozhatok, addig úgyis kinövöm. Amúgy is örül, hogy két bátyám és apám is végre abbahagyta a motorozást.
Hát szegény anyukámnak nem jöttek be a számításai, mert 17 és fél évesen elkezdtem az akkoriban még „A korlátozott” jogsit. Elsőre sikerült is minden.
Egyik barátomtól örököltem egy 1983-as Cagiva SST 125-öt, és ezzel rögtön a mély vízbe ugrottam, elkezdtem vele futárkodni. Ami így utólag visszagondolva nem hátrány, mert legalább megtanultam motorozni.
Teltek múltak az évek, a Cagivának egyre több nyűgje baja lett, de nem szidom, mert nagyon sok kilométert beletettem, és ezalatt nem sokszor hagyott ott sehol.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
De ki is nőttem már, úgyhogy kinéztem következő vasnak egy 2002-es Yamaha Virago 535-öt. Nagyon megszerettem, sokat túráztunk, sőt egy vezetéstechnikai versenyt is megnyertem vele.
Mivel ezzel nem szívesen folytattam volna a futárkodást, ezért vettem mellé egy 125-ös Yamaha Majestyt, de nem sokáig dolgoztunk együtt, mert közben munkahelyet váltottam, és egy olyan étteremhez kerültem ahol céges motorok vannak, úgyhogy megváltam a robogótól.
Közben a régi BMX-es múltamból kifolyólag, mindig is vonzott az endurozás és a krosszmotorok, úgyhogy vettem egy AJP Pr4 200 cm3-es endurot is, amivel levezetem a feszültséget a krosszpályán.
Kicsivel több, mint két év után már kezdtem unni a chopperezést, elkezdtem nézelődni, hogy milyen motort vegyek, ami kicsit sportosabb, és leér a lábam. Elég nehéz döntés volt, egyrészt azért, mert a Virgács nagyon a szívemhez nőtt ez a két év alatt, másrészt pedig 152 cm vagyok, és nagyon nehéz olyan motort találni, amiről mind a két lábam leér a földig.
Na és persze Yamaha fanatikus lettem, úgyhogy még jobban szűkült a kör.
An1ta profilja a fórumban
Így akadtam rá a jelenlegi motoromra, ami egy Yamaha XJ6 Diversion F, egy 600-as fullidomos túrasport moci. Egyelőre nagyon élvezem a chopperem után, úgyhogy úgy néz ki, egy darabig marad. Ezzel csinálom a korlátlan jogsit.
Szóval szegény anyukám retteghet miattam. Volt már néhány esésem, kétszer el is ütöttek, de ez sajnos benne van a pakliban, akármennyire is figyelek.
Összességében ennyit mondanék: Nekem az életem, a hobbim, és a munkám a motorozás! Hajrá csajok!