CsajokMotorokMotoros csajokMotorozás

Fodor Annamária: elhatároztam, hogy lesz motorom

fodor annamaria 1Pontosan nem tudom mikor is szerettem meg a motorozást, igazából szerintem ez mindig is bennem volt csak a családban senki nem motorozik így nem nagyon jött elő.

Fodor Annamáriának (Ancsa) hívnak 20 éves vagyok. Kb. 15-16 éves koromban egyszer csak felfigyeltem a motorokra, hogy milyen jól néznek ki és gyönyörű hangjuk van. Akkoriban még senki nem támogatott benne, de én elhatároztam, hogy lesz motorom.

Aztán 17 évesen elkezdtem az A1-es jogosítványt, mit sem törődve azzal amit mások mondanak. Akkor már együtt voltunk a párommal aki úgyszintén szereti a motorokat. Nagyon sokat tanultam tőle és jól esett, hogy végre valaki mellettem áll nem csak az életben hanem ebben is.

Segített a motor választásban és 2014 májusában szert tettem egy Honda CBR 125R típusú motorra. Már az első szezonban beletettem/tettünk 10.000 kilométert. Azóta is velem van ez a gyönyörűség és tervezem, hogy 24 évesen leteszem az „A korlátlant”, és veszek egy nagyobb motort.

Olvass még több inspiráló történetet!

Már sokat nézegettem őket, de ha ott állok a választás előtt ráérek majd dönteni. Inkább a Kawasaki, Honda és Suzukik felé húzok. Addig is a Hondámmal szelem az utakat és remélem még sok élményt ad nekem.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Szélest utat, gumi fákat!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük