fbpx

Filipgyuri Band videoklip forgatás

Az elmúlt hétvégén Esztergom-Kertvárosban forgatta videoklipjét a Filipguri Band az Ujszilvás ’07 című számra. A klipben a témához illően a motorok, motorosok is főszerepet játszanak.

Filip Gyuri neve nem hangzik ismeretlenül motoros körökben. Az öreg rockerek még az 1990-ben alakult H-D Band nevű dirty blues-rock formáció vezetőjeként emlékezhetnek rá. A banda a ’90-es évek elején rendszeres fellépője volt a „fekete” motoros találkozóknak, mindig felléptek pl. Újszilváson, Sirokon, és a többi ismert találkozón. Az együttesnek összesen négy nagylemeze jelent meg fennállásának kilenc éve alatt. Számaik elsősorban a motorosok életéről, és a rock’n’roll életformáról szóltak.

A kicsit fiatalabbaknak beugorhat, hogy 1993-2000 között összesen nyolc motorostalálkozó szervezése kapcsolódik Gyuri nevéhez, és mint színpadi embert rendszeresen hívták más bulikra is műsorvezetőnek. 2001-ben megszületett egy másik banda létrehozásának ötlete, amely ugyanazokból a tagokból, a HD Banddel párhuzamosan, de egy új repertoárral lépett a találkozók színpadára. Mivel a tagok kedvenc rendezője Quentin Tarantino volt ebben az időszakban, a zenekar a Soundtrack nevet kapta, műsoruk vázát pedig olyan Tarantino filmek soundtrack-jai alkották, mint a Pulp Fiction (Ponyvaregény), a From Dusk Till Dawn (Alkonyattól Pirkadatig), a Desperado, a Reservoir Dog (Kutyaszorítóban), Kill Bill.

Az utóbbi négy évben a zenekar minden május végén ott van a Strange Horde MC motorostalálkozóján Pilismaróton. Többször is nagysikerű bulit nyomtak a Szigeten, és 2005, 2006, után 2008-ban is ott voltak a paksi Gasztro-Blues Fesztiválon. A zenekar nagyon szerette a már megszűnt budapesti Lucky13 Pub-ot, ahol 2007-ben minden hónapban játszottak, és a mai napig is fergeteges bulikat nyomnak a váci Suti-Brothers Pubban.

Még több kép a galériában!Mivel a Soundtrack zenekar nem játszott saját számokat, Gyurinak pedig időközben egy nagylemeznyi új nótája gyűlt össze, a banda mostantól Filipgyuri Band néven koncertezik majd. A repertoárba szeretnének felvenni néhány régi HD Band nótát is. Az együttes első klipjét az Újszilvás ’07 című számukra forgatták a hétvégén, amiben a motoros haverok mellett a Soundtrack zenekar tavalyi újszilvási koncertfelvétele és archív újszilvási képek is feltűnnek majd.

Filip Gyuri szólóalbuma karácsony előtt fog megjelenni „Csak a zene” címmel. A lemezről és a kész videoklipről is beszámolunk később.

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x