MotorokMotorozás

Ezt tedd, ha kiszárad a szemed motorozás közben

szaraz szem 01A legtöbb motoros nem tesz túl sokat azért, hogy védje magát a széltől, mivel az egyik legjobb dolog a motorozásban, hogy így is érezzük magunkon a száguldást, ahogy a szél belénk kap, miközben elárasztanak a természet illatai.

A nagy szabadságérzés mellett persze a szemét valamely módon minden motoros igyekszik megvédeni. Valaki bukósisak plexit, motoros szemüveget, vagy sima napszemüveget használ, hogy távol tartsa a kényes érzékszervtől a becsapódó bogarakat, felpattanó kavicsokat vagy épp az út porát.

A felsorolt különböző eszközök azonban nem nyújtanak kellő védelmet a szemnek, mivel az így is könnyen kiszáradhat a kavargó levegőtől, hőtől. A szemet védő könnyréteg 98%-a víz, így ha ez nedves közeg valamely módon tartósan szárító körülménynek van kitéve, akkor könnyen felléphet a szem kiszáradása.

A motorosok szemének kiszáradása szempontjából a legrosszabb a téli időszak, mivel a hidegebb levegő nehezebben tartja meg a nedves párát, mint a meleg, így szárító, nedvesség elvonó hatása is erősebb.

A menetszél mellett még több egyéb dolog is szerepet játszik abban, hogy szemünket a kiszáradás veszélye fenyegesse, így a következők is okozhatják a kellemetlen tünetet: alkohol- és drogfogyasztás, bizonyos gyógyszeres kezelések, pollenek, cigaretta füst, légszennyezés, extrém meleg vagy hideg, nagy magasságok, vakító fény, alacsony páratartalom, kipufogó füstje és még sok egyéb irritáló tényező.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A szél dehidratáló hatása erősebben jelentkezik, ha az a fent említett okokkal párosul. Ilyen lehet például, ha a motoros nem sokkal nyeregbe pattanás előtt sörözgetett egy cigarettafüstös helyiségben.

A Bio Logic Aqua nevű kutatóintézet – mely a víz és az egészség kapcsolatával foglalkozik, illetve ezek védelme érdekében igyekszik fejlesztéseket létrehozni – alapítója, Sharon Kleyne néhány jó tanáccsal járult hozzá a motorosok szemkiszáradásnak megelőzéséhez, melyeket kollégája, az egykori motorversenyző, Philip Paden orvos igazgató is csak megerősíteni tudott. Paden 40 éven keresztül motorozott, így szemszárazság témában szakértelme mellett igazán otthon van tapasztalat szempontjából is.

Ha szemed kiszáradásra hajlamos, akkor érdemes megszívlelni Kleyne és Paden motorosok számára összeállított, a szem megóvására és ápolására vonatkozó tanácsait, melyek a következők:

  1. Igyál naponta legalább 8 pohár vizet az egyéb jellegű folyadékbeviteleken felül. A langyos víztől kevesebbet kell a wc-re járnod
  2. Motorozás után hideg vizes borogatással enyhítsd szemirritációd és mosd ki az esetlegesen bele került porszemeket, szennyeződéseket
  3. Motorozás közben gyakran állj meg pihenni, és ilyenkor szemedet néhány percig tartsd becsukva
  4. Amellett, hogy napszemüveget használsz, a motorod vagy a sisakod plexijét is használd. Ha ezek jól vannak megtervezve, és jól terelik a menetszelet, akkor a szemed számára is több nedvesség marad, ami segít megtartani a megfelelő hidratáltságot A vakító fények, az erős napfény is erősen hozzájárul a dehidratáltsághoz, így a napszemüveg sokat fog segíteni.
  5. Tartózkodj a cigarettafüsttől és az alkoholtól
  6. Ha hazaértél utadról, végy egy hosszú ideig tartó, jó párás fürdőt
  7. Ne dörzsöld a szemed, ha valami irritálja, vagy fáradt
  8. Motorozás közben ne felejts el gyakran pislogni. Percenként 20-30 pislogás a normális, de ez a motorozás közbeni intenzív koncentráció miatt 3-4 alkalomra is lecsökkenhet, ami nagyon kevés a megfelelő könnyréteg, szemnedvesség megtartásához
  9. Hordj magaddal szemcseppet vagy spray-t, és ha szükséges, használd őket. Ha ez nincs kéznél, teljesen tiszta vízzel is kimoshatod, tisztíthatod a szemed, ha kell

Amennyiben a fent összegyűjtött tanácsokat fejben tartod, és használod is a praktikákat, a te szemed sem fog kiszáradva rontani a közérzeteden, és immár tisztán látva, bosszankodás nélkül koncentrálhatsz a motorozásra.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük