fbpx
KiemeltMotorokMotortesztek

Erről leér a lábam: Harley-Davidson XL “883L SuperLow 2014 teszt

– a jobboldali lábtartóról valamiért mindig hátrafelé csúszott a lábam, s a fékhez igazítani kellet a lábam, hogy elérjem,

– a fékek tök jók, rendesen fognak. Hirtelen hátsó fékezésnél sem szitál be a hátulja. A Suzukival már jártam így,

– a kuplung ponjóóó, nem kemény egyáltalán, pedig ezzel riogattak. Eleinte az üreset nem nagyon találtam, de a végére már az is ment.

Be kell vallanom, hogy a töki Patkó csárdánál elég hülyén parkoltam le, kicsit lejtős, füves részen, orral felfelé (de árnyékban), és plusz még szorosan körém álltak a többiek, ezért a visszainduláskor meg kellett kérnem egy férfiembert, hogy tolasson ki és fordítsa meg a motort a sóderes terepen. Na ezért szeretem az én kicsikémet (Suzuki LS), mert azt könnyedén „dobálom” ide-oda,

– nekem kicsit csendes, nem eléggé dübörög, talán ezért nem kaptam meg azt a harley-fillinget, amit vártam tőle,

– az autópályán száz felett úgy éreztem levisz a menetszél a motorról. Mondjuk, nekem a Suzukin plexi van, ami ezen sokat segít, ehhez vagyok szokva,

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

– a tükröt nem tudtam magamnak megfelelően beállítani (menet közben próbáltam, könnyedén lehetett), a baloldaliban a karomat láttam, a magam mögötti út helyett. Ha behúztam a karomat, mintha könyvet szorítanék a hónom alatt, akkor láttam az utat. A jobb oldali az jobb volt.

Összességében mindent hamar meg lehetett szokni, jól ki van találva, hogy kényelmesen, rutinosan lehessen használni, átadva magunkat a motorozás örömének. Kár, hogy rövid volt a tesztkör, épp addigra lett vége, mire összebarátkoztunk a Szuperlóval (mert már beceneve is lett), és felhőtlenül motorozhattam volna a barátaimmal.

Ezzel a társasággal kicsit furcsa volt. Úgy mentünk, mint akiket a szél fújt össze. Ekkora létszámhoz elengedhetetlen a kereszteződésekben, körforgalmakban a biztosítás, aminek hiányát néha Semmi Kis Tünde próbálta pótolni, de így is sokszor szétszakadt a társaság. Többször közénk álltak autósok is. Néhány közülünk való motoros értelmetlenül beelőzgette a sort. Nem mentünk látványosan.

Ha megvehetném ezt a motort első Harleymnak, tennék rá plexit, előrébb tenném a lábtartókat, valószínűleg így még jobban szeretném.2014-Harley-Davidson-XL883L-SuperLow 72014-Harley-Davidson-XL883L-SuperLow 102014-Harley-Davidson-XL883L-SuperLow 112014-Harley-Davidson-XL883L-SuperLow 17

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x