Ennyi lesz az ára a Honda EM1 e:-nek
A Honda első európai, kifejezetten a fiataloknak szánt elektromos mopedjét, az EM1 e:-t, mely egy roppant szórakoztató, kényelmes és tisztán elektromos üzemű városi jármű, az EICMA-n mutatta be a nagyközönségnek a japán gyártó.
Az EM1 e: a Honda első európai elektromos kétkerekűje. Bemutatkozásával új időszak veszi kezdetét a márka történetében, ugyanis – a tervek szerint – 2025-ig további 10, vagy ennél több elektromos motorkerékpár bevezetését tervezi a vállalat az öreg kontinensen. Az újdonság leleplezésével újabb fontos lépést tesz a Honda céljának megvalósítása felé, miszerint 2040-ig teljes motorkerékpár-kínálatát szeretné karbonsemlegessé tenni.
Az EM betűszó az Electric Moped, azaz elektromos segédmotorkerékpár kifejezést takarja. Maga a típus azoknak a fiataloknak készül, akik könnyen kezelhető, szórakoztató, károsanyag-kibocsátás nélkül haladó közlekedési eszközt keresnek maguknak városi környezetbe. Kompakt, síkpadlós kialakításával és kifinomult stílusával kétségtelenül ideális partner, s egyedi megjelenésével a Honda választékában is különlegességnek számít.
Az EM1 e: rendkívül gazdagon felszerelt modell. Egyebek mellett digitális műszeregység, prémium minőségérzetet szavatoló kapcsolókonzol, hosszú, nagy méretű lábtartó, ülés alatti tárolórekesz és USB töltőaljzat teszi vonzóvá. A tervezők nem feledkeztek meg az utas lábtartójáról sem, sőt csomagtartó konzol és parkolást megkönnyítő oldaltámasz is szerepel a felszereltség listán.
A hatótávolság– a Honda saját mérése szerint – 41,3 km, míg a végsebességet 45 km/órában határozták meg a japán mérnökök, de belső tesztek szerint ECON üzemmódban egy akkumulátortöltéssel kb. 48 km is megtehető. A WMTC szabvány szerint (1 osztály) a moped hatótávolsága 30 km, teljes töltöttség esetén. A hajtást biztosító Honda Mobile Power Pack e:-t úgy alakították ki, hogy ellenálljon a különböző hőmérsékleteknek, páratartalomnak, ütéseknek és rezgéseknek.
Egy átlagos diák nagyjából 30 km-t tesz meg egy nap a városban, így az EM1 e: kétségtelenül remek választás a napi közlekedésre – könnyen kezelhető, csendes valamint környezetbarát – és ez csak az első indok a sok közül.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Az EM1 e: hivatalos ára: 1 569 000 Ft, de most, a hazai piacra lépését egy vonzó, 989.000 Ft-os bevezető árral ünnepli, mely összeg tartalmazza a hajtásáról gondoskodó Honda Mobile Power Pack e: névre keresztelt, cserélhető akkumulátort és a hozzá tartozó töltőt is.
Fontos!
- Magyarországon az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól meghatározza az utasszállítás lehetőségét segédmotoros kerékpáron:
54. § (8) * Az (1) és a (3) bekezdésben, a (4) bekezdés b) pontjában, valamint a (7) bekezdés b)-f) pontjában foglalt rendelkezéseket a segédmotoros kerékpárok – a quad és a mopedautó kivételével – közlekedésére is alkalmazni kell azzal, hogy
a) lakott területen a kerékpársávon segédmotoros kerékpárral közlekedni,
b) kétkerekű segédmotoros kerékpáron utast szállítani,
c) segédmotoros kerékpárhoz utánfutót kapcsolni nem szabad.