KiemeltMotorokMotortesztek

Én maradok a mechanikus váltó mellett: Honda CMX 1100 Rebel DCT 2021 teszt

Honda CMX 1100 Rebel 2021Mielőtt elhoztam a gépet az egy hetes tesztvezetésre, igyekeztem megismerni milyen paraméterekkel dobták piacra a Honda CMX 1100 Rebelt, hogy ne érjen meglepetés. Joggal hittem, hogy tuti felkészülten fogom kezembe kaparintani a „Lázadó” slusszkulcsát.

A megszerzett tudás birtokában nyugtázhattam, hogy a Rebelben is az Africa Twin sorkettes, 1084 ccm-es szíve dobog, csak kicsit cruiser-esítve. Mert azért azt a tervezők is belátták, hogy elég hülyén venné ki magát, ha visító blokkal nyargalnának át vele a városon a boldog tulajok.

A gondos mérnöki munkának köszönhetően ezt azzal küszöbölték ki, hogy a fordulatszám tartománynál inkább az alacsony, illetve középtartományra helyezték a hangsúlyt. Ezt ügyesen sikerült megoldani, így az alapjárati sziszegő hangot a gázadásra morajló, majd pedig testes dübörgő hang váltja fel. Persze én még vártam volna egy kis morcosságot, de az elmaradt, így megelégedtem azzal, ami van.

A pacikat nem engedték szabadjára, így 87 lóerőben zabolázták meg, 97 Nm-es nyomaték mellett.

Honda CMX 1100 Rebel 2021

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ránézésre kistesója vonalait örökölte, hiszen megtartották a CMX 500 Rebel formáját, azonban vaskosabb vázat és futóművet kapott. Véleményem szerint jó, hogy tovább vitték ezt a klasszik formát, mert tetszetős darab.

Elöl130-as, hátul 180-as papucsok koptatják az aszfaltot, vagy az aszfalt a gumit – felhasználói igények szerint. Természetesen már ez is LED-es fényszóróval, LED-es műszerfallal, különböző vezetési és felhasználói módok beállítási lehetőségeivel került piacra.

2021-ben jön a Honda CMX1100 Big Rebel

Az már első ránézésre lejött, hogy nem egy óriási nagy cirkálóról van szó, de amikor ráültem és először állítottam fel az oldalsztenderről, akkor konkrétan majdnem átrántottam a másik oldalra. Úgy veselkedtem neki, mint a saját Mean Streak-emnek, azonban a 233 kg és a remek súlyponti elhelyezés miatt annyira könnyű ez a motor, hogy kezdett olyan érzésem lenni, mintha nem is egy 1100-as motor nyergében ülnék.

A mindössze 70 cm-es alacsony üléspozíció miatt örülhetnek a mélynövésű honfitársak is, mert ezen a motoron nem kell majd megküzdeniük a leültetés és különböző „cipőtalpnövelő” fortélyokkal, hogy kényelmesen, biztonságosan talajt érjenek. Lehet kedvezni akartak a jakuzáknak, hogy ők is szigorban nyomhassák.

Az is egyértelműen lejött, hogy ez itt nem „ámerika”, mert meg sem próbáltak Harley-utánzatba fogni, hiszen minden porcikája a japán vérvonalat testesíti meg. Ezt bizonyították azzal, hogy ehhez a stílushoz felvállalták a sorkettes megoldást és nem akarták ráerőszakolni a V2-est.

Mint már említettem felkészültségtől dagadó mellel vettem át a gépet úgy gondolva, hogy nem érhet meglepetés. Hát ért, amelyet egy „Kriszta! B+ ezen nincs kuplungkar” mondattal nyugtáztam.

 

Kezdődjön a kaland! Lapozz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük