MotorokMotorozás

Én a futár – mert a motoros futárok között nők is vannak

Ez az egyik legveszélyesebb szakma.

Lehet számolgatni, hogy ki mennyi km-t tett meg életében motoron, de a várost járni, autók között lavírozni szinte olyan, mint 8 óra a versenypályán. Ezerszer veszélyesebb, mint sztrádán 100 km-eket csavarni a gépbe egy nap alatt.

A futárok 120-150 km-t is mennek naponta. Ehhez mindenképp kell az, hogy szeress motorozni.

Manapság már egyáltalán nem erről szól. A fejlődés, az online világ, a Covid-dal járó munkanélküliség teljesen felforgatta, megalázta és padlóba döngölte ezt a számomra álom melónak és szép szakmának tűnő munkakört.

Tapasztalat nélkül nem megy

Ari futármotorjaMivel csak kellett némi tapasztalat nekem is, így megszereztem a jogsit és egyből jelentkeztem a postához.

Tapasztalatot, na, azt rengeteget szereztem. Megtanultam számomra teljesen ismeretlen motorokkal 30 centi széles járdaszigeteken lavírozni, emelkedőn megállni ónos esőben. A csúszós kuplung, mint fogalom gyakorlati oldalát az első napomon megtapasztalhattam, mert az istennek sem akart felmenni a kis YBR az emelkedőn és ott álltam a domb alján a 30 kiló levéllel…

Az endurora átépített Simson tetszett, a kis 50-es vidáman baktatott fel a budaörsi domboldalon. Aztán kaptam egy Scarabeo-t, de sosem voltam az a robogózós típus, nem éreztem biztonságban magam rajta.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Megvettem az első motoromat, amit hamar ripityára törtem. Abból az esetből rengeteget okultam. Például azt, hogy másnaposan, nem jó lelki állapotban nem csak a magad, hanem mások épségét is kockáztatod… Itt ugyan csak én sérültem, de 3 hónapig csípőrepedéssel, combizom szakadással, 16 darabra tört lábfejjel feküdtem.

Minden mozdulatnál ordítani tudtam volna. Sírtam, amikor először lábra álltam és sikerült elmásznom az ablakig, hogy elcsípjek egy motorost, ahogy elhúz előttünk. Tudtam, hogy tovább kell próbálkoznom, lábra álltam és visszaültem.

 

Nincs még vége, lapozz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Bátai Aranka

Motoros futár és motorszerelő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük