Emberéletek múlnak a mentőmotorosok gumiabroncsain
Idén eddig közel 500 kivonulást hajtottak végre, amely során több mint 350 súlyos, vagy életveszélyes sérült életét mentették meg a Magyar Mentőmotor Alapítvány orvosai, mentőtisztjei és mentő szakápolói.
Az 1200 cm3-es sport-túramotorokon az ország több pontján, valamint a 300 cm3-es nagy-robogókon Budapesten szolgálatot teljesítő orvosokat az esetek közel felében súlyos, életveszélyes sérülésekhez riasztják, gyakran a mentőautó által nehezen megközelíthető balesetek helyszínére, amikor a sérültek élete perceken múlik. Ezért közlekedésbiztonsági szempontból kimagasló jelentőséggel bír a mentőmotorok felszereltsége, többek között a motorabroncsok minősége és teljesítménye, amelyeket idén is a Bridgestone, a világ legnagyobb gumi- és gumiabroncs gyártója biztosít az Alapítvány számára.
Az első magyar mentőmotorok 2005-ben indultak útjukra, szükségességüket pedig a sürgősségi betegellátás egyik alapvető kihívása adta. Az autópályákon, vagy forgalmas fővárosi utakon történő súlyos balesetek során ugyanis gyakran előfordult, hogy a kiérkező mentőautó képtelen volt a baleset helyszínét megközelíteni, az egymásra torlódó személygépkocsik, vagy az autópályán a leállósávot eltorlaszoló teherautók, kamionok miatt. A súlyos közlekedési balesetek során ugyanakkor a sérültek élete gyakran perceken múlhat, így született elhatározás az egyszemélyes mentőegységek, a motoros mentők csapatának megalakulásáról.
10 perc életet menthet
A Magyar Mentőmotor Alapítvány idén 34 mentőtiszttel és mentő szakápolóval állt szolgálatba; öt 1200 cm3-es motorjuk az autópályákon teljesít szolgálatot, míg két 300 cm3-es nagy-robogójuk Budapesten érkezik a sérültek segítségére. Az egyszemélyes mentőegység elvének megfelelően a motorokon gyakorlatilag minden sürgősségi eszköz megtalálható, amely a sérülések ellátásához szükséges, vagy akár a helyszíni újjáélesztésre is alkalmas.
A vasparipákon ülő mentősök a riasztást követően pár percen belül akár 180 km/h-s sebességgel száguldanak a baleset helyszínére, ahol az esetek 30-40 százalékéban súlyos, életveszélyes sérüléseket kell ellátniuk, gyakran a helyszínen lévő autóvezetők, bejelentők segítségével. Mivel egy baleseti sérülés során az első 10 percben kapott ellátás határozza meg a beteg életben maradását, illetve gyógyulási idejét, ezért a mentőmotorosok számára kiemelt jelentőséggel bír, hogy a motorjaik egészségügyi és technikai felszereltsége is kifogástalan legyen.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
„Mindenből csak a legjobbat használjuk – ez vonatkozik a motoros kollégák öltözékére és bukósisakjára éppúgy, mint a motorok sürgősségi beavatkozáshoz szükséges felszereltségére, a motorjaink szervizelésére, vagy a motorabroncsokra. Amikor a mentőtiszt kolléga 180 km/h-s sebességgel száguld egy sürgős esethez az autópályán, akkor teljes biztonságban kell érezni magát a motoron, hogy a vonulás alatt csak az útra, az érkezéskor pedig a sérültek szakszerű ellátására tudjon koncentrálni” – nyilatkozta Varsányi Zoltán, a Magyar Mentőmotor Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Veszélyes hónapok jönnek
A KSH 2015-ös adatai alapján közlekedésbiztonsági szempontból veszélyes hónapok jönnek: a legtöbb közlekedési baleset (a szintén kimagasló szeptemberi hónap mellett) ugyanis jellemzően nyáron történik. Tavaly kimagasló volt a júliusi hónap (1667 baleset), de az augusztus (1583 baleset) és a június (1545 baleset) is különösen veszélyes időszaknak bizonyult a magyar utakon. Mivel az abroncs a motor egyetlen olyan része, amely érintkezik az úttesttel, ezért döntő fontosságú, hogy jó minőségű gumikkal vágjunk bele az idei motoros szezonba.
A Bridgestone azokon segít, akik segítenek
A világ legnagyobb abroncsgyártója, a Bridgestone társadalmi felelősségvállalási programjának fontos részét képezik azok a közlekedésbiztonsági és társadalmi szempontból is fontos ügyek támogatása, ahol a vállalat a közjó szolgálatában állíthatja prémium termékeit és szaktudását. A Bridgestone először 2014-ben támogatta motorabroncsokkal a Magyar Mentőmotor Alapítvány életmentő vasparipáit, és az együttműködés azóta is töretlen: idén 23 Bridgestone Battlax motorabroncs szettel vágnak neki a szezonnak a mentőmotorosok.
„A Magyar Mentőmotor Alapítvánnyal való közös munkánkat a közlekedésbiztonság iránti elkötelezettségünk alapozza meg. Prémium minőségű motorabroncsaink tervezésekor ugyanis nemcsak a gyorsasági versenyszezonokban megszerzett tapasztalatokra támaszkodunk, de olyan motorosok véleményére is, akik számára a gyorsaság és a biztonságos közlekedés szó szerint létkérdés: gyakran ugyanis egy másik ember élete múlik azon, hogy időben érkeznek-e egy baleset helyszínére. Természetesen fontos visszajelzés számunkra az is, hogy az Alapítvány évek óta megbízik az általunk szolgáltatott motorabroncsok minőségében mind kezelhetőség, mind tapadás, mint pedig stabilitás szempontjából” – mondta Barcsik Ákos, a Bridgestone Magyarország Kft. főmérnöke.
A profilmélység és az ideális abroncsnyomás a motorok esetében is legalább olyan fontos, mint a személygépkocsiknál, hiszen még az autók kerekei kb. tenyérnyi felületen érintkeznek a talajjal, addig egy motorguminál az úttestet tényleges érintő felület nagysága alig néhány cm2. A mentőmotorosoknak azonban nem kell aggódniuk emiatt: minden szezonban teljesen új szetteket biztosít számukra a Bridgestone, hogy a vonulás során, szirénaszó mellett és közel 200 km/h-s sebességénél is csak teljes biztonságban tudjanak versenyezni az idővel.