Elindult a versenyszezon
A Hungaroring tárt kapukkal várta a csapatokat és versenyzőket, hogy a hosszú tél után ismét nyeregbe pattanva készüljenek a jövő hét végén tartandó Országos Bajnokság és VII. Dunlop Trophy, valamint a MAMS Női Kupa első fordulóira.
2010. március 25. csütörtök egy olyan nap, melyet már oly régóra vártunk. Megkezdődött az idei hazai motorverseny szezon. A Horimoto Racing Team is részt vett ezen a tavaszi tesztnapon azzal a céllal, hogy Majzik Ibolya új motorját elkezdje tesztelni. Ibolya idén motortípust vált, egy Yamaha R6 nyergében versenyzik majd és méretteti meg magát többek között a MAMS Női Kupán.
Az első tesztnap meglepően jól sikerült. A motor még nem áll teljesen készen, Ibolya és a csapat is csak ismerkedésnek szánta ezt a napot. Az eredmények láttán azonban bizakodással várják a következő tesztalkalmat, melyen a csapat másik két versenyzője Magda Sándor és Süli Eszter is kigördül a boxutcából, hogy megkezdjék idei szezonjukat.
Április 3-án a hölgyek a MAMS Női Kupában állnak rajthoz, Sándor pedig az OB SST 600-as kategóriájában száll versenybe. Bízunk abban, hogy most már tényleg tartósan beköszöntött a tavasz és az időjárás továbbra is kegyeibe fogadja a motorosokat, mind a versenypályán, mind pedig az ország útjain barangolva.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |