fbpx
EseményekMotorverseny

Elhiszed, hogy lehet 180 km/órával menni egy ETZ-vel? Papp Sándornak sikerült

Papp Sándor Raceboy retro drag magyar bajnokVannak ebben a szakágban nők?

Természetesen vannak hölgyek is. A sport utáni érdeklődésemből fakadóan had kezdjem nemzetközi színtéren. Annál is inkább hisz volt szerencsém a sportág csúcsának tekinthető NHRA (National Hot Rod Association) bajnokságra két alkalommal kiutazni az Egyesült Államokba. Itt testközelből figyelhettem meg a sportág királyait.

Tehát nemzetközi színtéren mind Európát vagy a tengerentúli versenyeket vesszük górcső alá jelentős a nők aránya. Szinte minden kategóriában van női versenyző és azt kell mondjam, igen komoly eredményekkel büszkélkedhetnek. Szóval akár azt is mondhatnám kimondottan fekszik ez a sport a hölgyeknek.

Az egyik legnépszerűbb kategóriában Európa második leggyorsabb versenyzője a svéd születésű Ida Zetterström, vagy éppen a már említett NHRA bajnokság Pro Stock osztály háromszoros bajnoka Angelle Sampey, illetve a jelenleg is regnáló bajnok Matt Smith felesége Angie is ebben a kategóriában jeleskedik.

Természetesen itthon is évről évre feltűnnek új, tehetséges, női versenyzők és az idei évben is legalább 4-5 női versenyző indult a bajnokság különböző kategóriáiban. Szóval csak biztatni tudom a lányokat.

Mit tanácsolsz, ha egy motoros nő szeretné magát kipróbálni motorversenyzőként?

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Természetesen azt, hogy jöjjenek és próbálják ki magukat ebben az izgalmas sportban. Gyakorlatilag minden motoros megtalálja a számára megfelelő kategóriát, legyen bármilyen a motorod. A hangulat és élmény garantáltan beszippantja. Szóval várlak téged is sok szeretettel Kunmadarason! 🙂

Papp Sándor Raceboy retro drag magyar bajnokVégül kérlek engedd meg, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik ebben az évben is mellettem álltak és támogattak. Köztük olyan partnereknek mit az SKF Zrt., a MOTIP, akik szinte a kezdetek óta támogatnak. Az Olajbörze.hu, akik szintén több éve támogatnak és látják a közös munkánk gyümölcsét.

Az Alutenet Bt., akik évről-évre biztosítják számomra a versenyzéshez nélkülözhetetlen sátrat. Az MP Lézertechnika Kft.-nek, akikhez bármikor fordulhattam hegesztési javítás miatt. Gyöngyösi Robi motoros cimborámnak, aki ha nincs, akkor idén nem lett volna ilyen szuper idom a motoromon.

5 1 vote
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x