Egy ’Sporis túra – Harley-Davidson Sportster 883 Iron 2014 Teszt
Ki ne vágyna egy Harley-ra? – Én… – hangzott még nem is olyan rég a válaszom teljes őszinteséggel, tudván, hogy nem mondunk olyan dologról véleményt, amit ne ismernénk (kivéve a drogokat).
Mégis „tudjuk” hogy vágyunk-e Indiába, vagy sem, hogy szeretnénk-e egy Dubai szállodában kipróbálni milyen, mikor a szobapincér hozza a reggelit az ágyba, vagy, hogy akarunk-e föld körüli hajóútra menni egy kétszemélyes vitorlással… Ezért mikor lehetőség nyílt a Csajokamotoron.hu felkérésére egy Harley tesztelésére, örömmel elfogadtam.
Szombatra esett a tesztnap, de én már pénteken arra lettem figyelmes, hogy minden második gondolatom a Harley. Meg, hogy mit vegyek fel. Meg hogy melyik bukóm illik jobban a ruhámhoz, a kék, vagy a fekete, persze ahhoz tudni kéne milyen színű motort kapok majd… és olyan érzések kerítettek hatalmukba, mint mikor annak idején randira készültem. Fejben összeraktam ruhatáram, a sminket hozzá, és eljött az utolsó este… és nem tudtam elaludni. Csak nem izgulok?
Mindig a sportmotorok tetszettek, gyerekkorom óta a burkolt idomos vasakért dobogott a szívem. A „csupasz vasak” szerelmét meghagytam másoknak. Akkor most mi ez az egész fura dolog itt a szegycsont mögötti részen? – rákényszerítettem magam az alvásra, hiszen holnap nagy nap vár rám: vezethetek egy Harleyt.
Kedves mosolygós HD-s munkatársak vártak a budaörsi szalonnál, a vasak már szépen sorban, türelmesen sorakoztak ideiglenes sofőrjeik számára. Leparkoltam a szalon mellett a Fazerem, és rögtön tudtam, hogy a legelső matt fekete Spori az „enyém”.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Clau profilja a fórumban
Hamar ment az ismerkedés, regisztrálás, várakozás, még több izgalom, majd megjelent egy kedves srác, és kérdezte a nevem. Mondta, hogy van egy üresedés, így mehetek egy Street Bob-bal is – így a parkolóban megpróbáltam milyen érzés – de az én 165 centimhez nem nagyon stimmelt ez a felépítés. Így maradtam a Sporinál. Úgyis ahhoz öltöztem.
Kezembe nyomta a kulcsot, majd kaján mosollyal várt… én eddig annyira el voltam foglalva a „motorom” idomaival, hogy nem is néztem hová kell rakni a kulcsot. – Mint kiderült a zsebembe. Nincs már kulcslyuk, bármilyen lehetőséget is adva ezzel, hogy a kulcson lévő „akármik” megsértsék ezt a tökéletes fényezést, vagy krómozást – más modelleken, mert ez a motor matt-fekete. – Ez itt kérem már a XXI. század! Ha két méternél messzebb van a kulcs, mint a motor, hát, az nem indul. Amúgy meg csak egy gombnyomás.
Az első piros lámpáig azon fohászkodtam, nehogy kiessen a „kulcs” a zsebemből, mert elfelejtettem felhúzni a cipzárt rajta. Ha kiesik, vajon megáll a motor, és hogy találjuk meg az M1-M7 bevezető szakaszán ezt a kis kerek micsodát? Szerencsére a törökbálinti kanyarodó sávnál volt annyi időm, hogy felhúzzam a zsebem cipzárját.
Ahogy kikanyarodtunk, éreztem az összhangot köztünk. Az útvonal, melyben volt egy pici autópálya, meg pár kanyar is, arról tett bizonyságot, hogy a Soprtster Iron tényleg országútra lett tervezve. Nagyon jól dönthető, kezes, jószág, de az üléspozíciómat Zsámbékig kerestem rajta – aztán feladtam. Sport-túra motoromhoz szokott egyenes tartásomnak nagyon furcsa volt ez a kissé előre hajló, popsikinyomós, görbehátú pozíció.
Próbáltam ülni előrébb, vagy hátrébb, de sehogy nem lett jobb – de hát kérem ez egy chopper – vagy el tetszett netán felejteni? Hát, mitagadás, az első előzésnél, bizony elfelejtettem, mert visszaváltottam, odahúztam neki – és ment. De még hogy! Sok ilyen gyorsulási lehetőség sajnos nem volt a túra során, nagyjából a fix 80-as tempót tartottuk végig – de hát egy Harlyval nem siet az ember sehová!
