MotorbemutatóMotorok

Egy kudarcba fulladt motorépítés: Starsky – Jawa CZ 559 átalakítás

jawa 559 starsky 3Nemsokára garázst kellett cserélnem, mert összebalhéztam a főbérlővel. Starsky vasa még mindig a nyakamon, annyira, hogy amikor újabb két év elteltével vissza kellett költözzek Kaposfőre, ott kellett hagyjam Kurucz Jácint barátomnál a vasat, megkértem, fejezze be nekem. A szándék megvolt, de a melója és a családi dolgai úgy alakultak, hogy négy évig alig-alig tudott valamit haladni vele.

Ezután melóhelyem, a kaposvári Gépész suli vezetőinek utasítására el kellett végezzek egy egyetemi szintű szakot, azt javasolták, ha lehet, ez legyen tanári. Nosza, irány Győr, vissza Vásárhelyi Zsuzsa néni szárnyai alá, de főként azért választottam a Széchenyi Egyetemet, mert be akartam fejezni Starsky vasát. Ezért Jácintéknál kértem szállást Nagybajcson. Új lendületet kapott a munka, Jácint megcsinálta a fényezést is.

Ekkor megint óriási gond lett. Kiderült, csak olyan adásvételi szerződést fogadnak el az ocsmányirodában, amin rajta van a személyi igazolvány száma is. Eredeti szándékomról, a hamisításról tehát le kellett tennem. Pontosabban, ajánlatos volt letennem róla. Vennem kellett egy másik, papíros, kopasz vázat. Ezt Bélafi Dávid barátomon keresztül tudtam megtenni. Újabb plusz kiadás, ami egyáltalán nem látszik, és plusz meló.

Utolsó melóm Jácintnál az volt, hogy lekopasztottam a majdnem kész motort, és a váz átalakításait megcsináltam az új vázra is. Rengeteg pluszmunka volt. Ez is, mint annyi más. Ráadásul kiderült, hogy valamelyik ocsmányiroda hibája miatt kivonták a vasat a forgalomból. Hurrá. Az ügyintéző a haját tépte, különösen akkor, amikor megmondtam neki, hogy ez az egyszerűbb eset. Emiatt saját nevemre kell íratnom a vasat, Starsky üzembentartó lesz – pontosabban lett volna.

Jácintéktól is el kellett pakolnom, mert ott is volt egy komoly családi gond, és megszületett a picijük is. Ismét Attistól és faterjától kaptam segítséget. Attis úgy dolgozott nekem, mondhatni helyettem, mint a régi szép időkben. Nem tudtam, hogyan hálálhatnám ezt meg neki.

Gyakorlatilag az utolsó félév végére készült el végre a műszakiztatható verzió, nagy megkönnyebbülésemre. Illetve azt hittem, hogy elkészült, az utolsó simításokat megint nekem kellett megcsinálni. Attis azt mondta, ez már túlmegy a barátságon.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Őt is meg tudtam érteni, de nem voltam kisegítve a megértéssel. Ekkor a suli kazánházában igazgatói engedéllyel már épült Marci, a 350-es chopper. Ide kellett hoznom befejezni Starsky vasát. Mivel ez csak vasárnap sikerült egy baleset kíséretében (részleges bokaszalag-szakadás), a kollégám, aki még mindig a főnökömnek képzeli magát, kib.szott, úgyhogy garázst kellett bérelnem. Újabb plusz fölösleges kiadás. Sebaj, 2012 május 30-án végre meglett az áhított műszaki, hála Illés Tibi kollégámnak.

Évek hosszú során keresztül kizárólag az tartott életben, hogy én még tartozom Starskynak ezzel a motorral. Ugyan még épül egy, de az más tészta: Marci, egy 12V-s Jawa, ami eredetileg végre az enyém lett volna. De aki ilyen jószívű, mint én, azt mindig balekra veszi valaki, úgyhogy azt is el kell adnom. Így már nem írhatom, hogy ez lesz az első, amit elkezdtem, egyben az utolsó is, amit befejezek. Bár még lesz vele meló, mire végleges formáját elnyeri, de valószínű hamarabb lesz kész, mint Marci.

További boldogságforrás, hogy Starskynak végül nem kell a vas. Úgy alakult az élete, hogy se itthon, se Londonban nem tudja hova tenni, így el kell adnom, az árát nekiadnom. Azonban nem tudom eladni annyiért, amennyi a befektetett pénze kamatostul, úgyhogy ez még tárgyalás témáját képezi. Nem is beszélve arról, hogy így mekkora anyagi kár ér…

Nagyon sok egyedi apró alkatrész van rajta, föl se tudnám mindet sorolni. Gyakran előfordult, különösen az elején, hogy mire a szaki végzett egy alkatrésszel, már megoldottam másképp. Különösen a 12V-os villamos rendszer okozott nagy fejtörést. Végül egy ETZ generátor lett a végleges megoldás. Ezt már újra Attiséknál csináltam.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Vidék

Üdv, Szeva! Vidék vagyok Kaposfőről, de 11 évig Győrben éltem, ott nagyon aktívan építettem motorokat. Elsősorban Jawákkal és CZ-kkel foglalkoztam, de sokféle vas fordult meg a kezeim közt. Jelenleg 50-esekkel dolgozom, csekély szabadidőmben, mert amúgy tanár, kétgyerekes apuka és falusi vagyok. Széles utat, balesetmentes motorozást!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük