fbpx
HírekKultúraMotoros zene

Égessük Földig – megjelent a Vasmacska első lemeze!

vasmacska-lemezbemutatoA dögös csajokból álló Vasmacska zenekar nemrég mutatta be vadiúj albumát, Égessük Földig címmel, a Backstage Pub-ban.

A bulihelyre igyekezve tudtam, hogy valami őrületes estére számíthatok, ahol kő kövön nem marad. Sejtésem beigazolódott, mert amikor a lányok a húrok közé csaptak, valami különleges indult el…

Csajbanda lévén, egyébként is feltűnést keltenek a szexi cuccokba öltözött hölgyek, de amint Weiszné Icuka (Sicu) a kezébe veszi a mikrofont, Balog Anita (Ban) a gitárját, Tóth Viki a basszusgitárját és Kelemen Ági a dobcucc mögött az ütőit, a rock ‘n roll démona teljesen átveszi felettük a hatalmát. Szerencsénkre!

A koncerten a Férfias Férfiak, csak pasikból álló banda volt az előzenekar. Utánuk pedig, még meglepetés csaj-vendégekkel is előrukkolt a Vasmacska.

Fantasztikus rock himnuszokat adtak elő a lemezbemutatós lányok, többek között Tiszai Vivien, Máté Évi, Kovács Dóri, Horváth Anett, Roboz Réka, Beke Bogi (Wednesday August), Kiss Viki, Jutasi Szandra és egy tiszteletbeli hölgy, Harsányi „Hari” Péter (egy ideig a lányokkal zenélt) segítségével. De, egy testvéri zenélésnek is fültanúi lehettünk, ugyanis Icuka öccse, Koós Joci (Cool Head Clan) egy szám erejéig gitározott a csajokkal.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az új album születéséről, a várakozás izgalmairól, a próbákról kérdeztük Icukát.

Mennyi ideig dolgoztatok a dalokon?

– Elég sokáig. Mivel ez az első lemezünk, ezért fogalmunk sem volt, hogyan kezdjünk neki a dalok írásának. Bár sok segítséget kaptunk mindenben, mégis olyat szerettünk volna írni, ami csak a miénk.

Te írtad az összes saját számotokat a korongon?

– Természetesen nem. A zenekar első dalait Weisz Laci írta zeneileg, a szövegekbe pedig már besegítettem. Azután két-három dalszöveghez Szendrey Zsolti (Szasza) is az ötleteit adta. Két számot pedig totál Barbaró Attila írt.

Hogyan születnek a dalok?

– Eleinte írtam szöveget, dallamot, majd erre ment a gitár és a többi. De például Az én életem úgy született, hogy a próbateremben Ban megmutatta milyen témát hozott, és ott rögtön ki is pattant rá a fejemből a szöveg és a dallam.

Melyik szám a szíved csücske a korongról?

– A Kémia. Ez az első teljesen saját „gyermekünk”, mindegyikünknek ez áll a szívéhez a legközelebb.

Hogyan éltétek meg az első lemezbemutató koncerteteket?

– Borzasztóan izgultam és a többiek is! De nyugodtak voltunk, mert tudtuk, mindent megtettünk annak érdekében, hogy szuper legyen. A koncert után, amikor hajnal 3-kor hazaértem, 1 órát ültem az asztalnál és néztem ki a fejemből. Olyan fura érzés volt, hogy a kezünkben tarthattuk az első saját albumunkat, s amiről nemrég csak álmodtunk, most valóra vált. Kellett egy-két nap, hogy felfogjam, mi is történt, aztán mikor elmúlt a drukk, a feszültség, határtalan boldogság vette át a helyét.

Sokat próbáltatok a vendég zenészekkel, vagy rögtön sikerült egymásra hangolódnotok?

– A csajokkal pár próbát ejtettünk meg, amelyek fergeteges hangulatúra sikeredtek. Néhány zenészlány nem tudott eljönni, de velük is rögtön minden szuperül ment. Megbeszéltük, hogy ebből rendszert kell csinálnunk. Mindenki nagyon lelkes volt! Jó volt érezni, hogy össze tudjuk tartani a csajzenészeket is, és sikerült ezt velük összehozni.

Most aztán indulhat a koncertek sorozata a vadiúj lemez dalainak bemutatásával, ahol mindent földig égetnek a Vasmacskák.

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x