CsajokKiemeltMotoros csajok

Ecsegi Szandra Versenycica: Azt éreztem, tartozom valahova

ecsegi szandra 18Novemberben-decemberben megvettem a többi motoros cuccom, és éjjel-nappal írtam az alkalmazást, illetve a diplomamunkám. Emellett néha száguldoztam kicsit. Az élmények csak gyarapodtak, a motorok hátsó ülésén egyre bátrabb lettem, és egyre szélesebb vigyorral élveztem az utakat (ami nem látszódott persze a sisak alatt), aztán már a karjaim is ki mertem tárni.

Diploma leadás előtt egy héttel volt December 6., a Mikulás. Nagyon vágytam egy kis pörgésre a 3. hónap 4 fal között tanulás után, így elhatároztam, hogy szervezek egy Mikulásos felvonulást a fővárosban. Szervezőként Angyalka voltam Metzger Lajos Goldwing-jának hátulján. A gyerekeknek osztogattunk a városban szaloncukrot.

Az utazómotorok legjobbja: Honda GL1800 Gold Wing 2020

Fantasztikus volt! Ismét nagyon sok új élményem és újabb- és újabb Barátom lett. Itt féltem egy kicsit a többiekkel való találkozástól, hiszen motorozni sem tudtam, motorom sem volt, és épphogy valamit még tudtam a motorozásról, de szerettem volna egy kis boldogságot, örömet mindenkinek, így kiálltam az emberek elé, és megcsináltuk. Mindenki szeretettel fogadott. Ekkor olyan 15-en voltunk.

Leadtam a diplomám. Január végén pedig meglett az államvizsga is, egy hónap újabb tanulás után a 4 fal között. A diplomamunkám abszolút hasznos, és eredményes volt, amit azóta hobbiként igyekszem folytatni, és készülök kitenni egy béta verziót nyárig. Ez a pár hónap egyébként nagyon megviselt, milliószor az erősített, hogy elképzeltem, mi lesz ezután, ha ez meglesz, jöhet a többi dolog is: lesz jogsim, motorom, és ez erősített.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

ecsegi-szandra 2Épphogy meglett a diplomám, beköszöntött az életembe egy fontos személyiség, akivel sokat beszéltem az álmaimról, és nagyon igyekszik vigyázni rám, segíteni, amiben tud, és feltétel nélkül szeret.

Időnként eljárok motorokat fotózni is, ezáltal is tanulok valamennyit, illetve látok különleges darabokat. Járok rendezvényekre is.

ecsegi szandra 10Valentin napi hétvégén voltam egy bevezető vezetéstechnikai képzésen, ahol egy CBF 125-öst vezettem. Azóta is arra vágytam, hogy vezethessek. Nagyon megszerettem az oktatómnak köszönhetően a dőléseket, kicsit túlságosan is egy kezdőhöz. Ezt megtanultam visszafogni. Állandó probléma volt, hogy utasként jobban döntöttem a motort, mint a vezetők.

Még Újévkor eldöntöttem, hogy szervezek egy nyuszis gurulást, amit sikerült is eljuttatni sok motoroshoz. Összességében jól sikerült.

Időközben kialakult pár jó kapcsolat néhány egyesülettel, magazinnal, és portállal is.
Február végén kezdtem el egy teljesen kezdő tanfolyamot, A kategóriás korlátlan jogsit fogok letenni.

 

Nincs még vége, lapozz!

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük