fbpx
Házi barkácsKiemeltMotorokMotorozás

Ébredés a téli álomból: a motorkerékpár tavaszi felkészítése

A motorgumi és a gumialkatrészek ellenőrzése

Ha új gumival kezdjük a szezont, az első 200-300 kilométert óvatosan tegyük meg, mivel ekkor a gumi még nem tapad megfelelően. Ez vonatkozik az új, még a tárcsával össze nem kopott fékbetétekre is. Dobfék esetén ez a fékpofákra is igaz. Pár száz kilométeren keresztül kerüljük a hirtelen, erős, hosszú ideig tartó fékezést!

Ellenőrizzük a légszűrő állapotát! Ha szükséges, cseréljük! Ha mosható légszűrőnk van, akkor mossuk, szárítsuk alaposan, majd olajozzunk újra. Ha tudjuk, hogy mennyit futottak a gyertyáink, és már csere-érettek, azt is cseréljük újra.

guminyomas ellenorzesHa az első indításkor a megszokottól eltér a motor járása, esetleg nehezen indul, vagy alapjárat hiányában leáll, használhat a rövid idejű, kíméletes, kis gázadással segített járatás. A hibát akár okozhatja a mosáskor ide-oda bejutott víz, de az sem üzemszerű, mert egy motornak szakadó esőben is üzembiztosnak kell lennie. Így joggal gyanakodhatunk valamely hibára.

Ha nem beázás a rendellenesség oka, akkor járatáskor ugyan kitisztulhat egy-egy karburátor, beindulhat nem járó henger, de az ilyen bajok igen ritka esetben javulnak meg maguktól. Ha rövid időn belül nem tér magához a motor, semmiképp se erőltessük tovább.

A karburátor

A karburátoros motoroknál, ha télire nem engedtük le az úszóházból a benzint, és nem is indítgattunk, előfordulhatnak lerakódások, dugulások, melyek a porlasztó üzemzavarához vezetnek. Ha pedig szárazon tároltuk, az alkatrészek, elöregedett membránok kiszáradása, majd szakadása okozhat galibát. Ilyenkor teljes szétszerelés, tisztítás, hibás alkatrészek cseréje a megoldás, melyet minden esetben egy alapos karburátorszinkronizálás követ. Ezeket a munkákat bízzuk szakemberre, mivel speciális mérőműszerekre, szerszámokra, gyakorlatra van szükség a tökéletes beállításhoz, javításhoz.

Gumi alkatrészek

hutoborda tisztitasA téli álláskor sok gumi alkatrész meg tud keményedni, ilyenkor tömítőképességüket elveszítik. Ez főképp a régebbi motorkerékpárokra igaz, melyek már sokat láttak, elöregedtek puha alkatrészeik. Egy néhány éves gépnél ettől nem kell tartanunk.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ha az ellenőrzéssekkel, tisztításokkal megvagyunk, jöhet az első út, melyet ne tervezzünk feltétlen túl hosszúra, nehogy egy váratlan hiba miatt az első tavaszi napot az út mellett töltsük segítségre várva. A megállásoknál pillantsunk rá a blokkra, a villaszárakra, a féknyergekre, főfékhengerekre, a hidraulikus kuplung és a vízhűtés alkatrészeire, hogy folyást, szivárgást nem tapasztalunk-e. Ha észreveszünk ilyet, akkor mihamarabb gondoskodjunk a javításról!

Az egyes karbantartási folyamatok (ápolás, tisztítás, lánccsere, annak tisztítása, kenése, motorolaj csere, villaolaj, teleszkóp szimmering csere, akkumulátor gondozása, fékbetét csere, fékolaj csere stb.) részletes, otthon is elvégezhető, illetve szervizkörülményeket igénylő munkafolyamatait későbbi cikkeinkben részletesebben is kifejtjük.

Te már túl vagy a motorod tavaszi felkészítésén? Hogy ment? Volt valami nem várt probléma? Írd meg a hozzászólásoknál!

 

5 1 vote
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x